Keresés

Címkék

Címkefelhő

Archívum

Blogajánló

Feedek

XML

Aki mer, az nyer! Azaz kiköltöztünk az USA-ba..

Welcome to California

Imádom, amikor ezt mondja 

Tehát elszántan indultunk a kényelmes, luxus full hookup-ból a sivatagi boondock-ra. Előtte útbaejtettünk egy takaros kis state parkot Las Vegas közelében, hogy a pénteket még full térerővel végig sulizhassák az elemisták, s végig melózhassák a középkoru fiatalok.

Majd izgatottan megindultunk The Pads nevű teljesen ingyenes kemping irányába. Itt vertük le az ékeket, és nagyon jól tettük! Szuper helyünk volt, egyetlen egy dolog gátolt meg abban, hogy tovább maradjunk azon a helyen, a mobil hálózat (s így internet hozzáférés) teljes hiánya. 
A nemzeti park ismét elkényeztetett minket. Már mikor végre el is értük, mert első kirándulásunk megkezdése után kb 20 perccel defektet kaptunk.
Mit nekünk akadályok?! 2 órával később már ballagtunk a só földeken..
Besétáltunk a kiszáradt 'rossz' tó (Bad water Basin) sós fenekén, amíg csak a szem ellát, meghódítottuk a híres homokdűnéket, gyönyörködtünk a megannyi színben pompázó sziklákban (Artist Palette), bejártuk a Golden Canyont, láttuk a régmult bányászvárosát, szuper közel kerültünk egy roppant fiatal, mondhatni csitri (2000 éves) vulkanikus kráter szájához, bámultuk egyre a tejútrendszert minden éjjel, sőt még a poklot magát is megLáttuk (Dante's View).
5 évvel ezelőtt jártam itt először, de már akkor tudtam, hogy Death Valley és én, ez egy elszakíthatatlan kötelék... 
A símogató legalább 30 Celsius természetesen csak egy örök ráadás itt a Halál Völgyében.
Eljött a hétfő, s egyben a búcsú perce, nem csak a sok gyönyörűségtől, de bizony a finom sivatagi melegségtől is. Beütöttük hát a következő állomásunkat a gps be. Irány a hegyek s a mínusz 3.
A látvány lenyűgőző volt a Tuttle Creek Campground-nál. Teljesen vadkemping, szintén nem volt víz, áram s csatorna. Volt viszont álomszép kilátás, zimankós hideg és hihetetlen módón full bar minden telefonon.. Ez, mint már korábban említettem, elengedhetetlen munka s iskola miatt már egészen hajnali 4órától kezdve, hiszen California a 3.időzónában van...
(3 óra eltérés RVA hoz képest, 9 Magyarországhoz képest). Már kb este 7kor kidőlünk hetek óta..
Pénteken miután mindenki végzett, átgurultunk Alabama Hills be! Hát én nem is tudom, mit mondhatnék. Meg most is meg vagyok róla győződve, hogy magába Meseországba érkeztünk. Ilyen nincs is, ahogy az a hely kinéz.. Szintén egy teljesen ingyenes kemping áll rendelkezésre a sziklák között. Kempingnek neveztem, de ezt nem üzemelteti ugye senki, egyszerűen, mi utazók vigyázunk rá! 
3 napot töltöttünk itt, de mindannyian még a hatása alatt vagyunk.
https://youtu.be/hfUNoCx5l98
Megint csak a fránya térerő üldözött el minket innen, mert hiába, a hétfők könyörtelenek...
Legközelebb a mammut fenyők árnyékából jelentkezem! 
Irány Sequoia!
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: Nikili  2021.03.15. 00:55 Szólj hozzá!

Évzárás Nevadában második felvonás

Időnk lejártával összeszedtük a házikót és belőttük az Ünnepi Helyszínünket, a Big Bend-del megegyező érkezési sorrendes rendszert alkalmazó lélegzet elállító Tüzek Völgyét (Valley of Fire State Park). Még mindig Nevada, bár egy csöppet északabbra. Ezt akkor még nem tudtam pontosan mit is fog jelenteni...
Korábban olvastuk a helyről, hogy szinte egész évben "harc megy" a helyekért itt, amit a képek alapján kb el is tudtunk hinni. Karácsony előtt két nappal tehát megérkeztünk a csudavölgybe. Gondolom mondanom sem kell, hogy bár hihetetlen, de pont egymás mellett megint volt két drycamp hely. A végcélunk természetesen a hookup helyek voltak, de megint szerencsénk volt, hiszen 5 RV-s hagyta el a kempinget másnap, amikor mi, akik reggel 7 óta az autónkban ülve lesben álltunk, gyorsan le is csaptunk a 2 legjobb helyre. Természetesen egymás mellett! És természetesen a szikla tövében! Hát így kérem teljes nyugalommal tehát csak a halászlére a rántott halra az ecetes burgonya salátára és a Xmas coctailunkra tudtunk koncentrálni másnap, azaz Szenteste. Jól sikerült, még a síkabátot követelő naplemente utáni hideg sem árnyékolta be a Karácsonyi piknikünket...
Erről egy gondolat csak. Azért ez a sivatag elképesztő időjárást képes produkálni... Gyerekek reggel 10kor rövid naciban poloban mászták a minket körülvevő sziklákat egészen du 3ig...Onnantól kezdve 1 óra alatt kb el is jutottunk a síkabi sínaci felszerelésig...legalábbis, ami minket, felnőtteket érint. Jó a kölkök hőháztartása nyilván elmebeteg, nekik kb egy mackó felső is elég, amikor nekem már lila a szám...
Ezen a helyen is persze orrvérzésig kirándultunk, és egyre csak nem hittünk a szemünknek...azok a canyonok, azok a sziklák, azok a színek és megint azok a szinek..egyszerűen hihetetlen egy hely volt ez. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy alkalmunk volt nem csak ún. néptraileken menni, hanem fogtuk magunkat és nekivágtunk a lila&pink&sárga&orange&fehér szinekben pompázó sziklálnak és mentünk, amíg csak bírtuk és persze amíg a vizünk kitartott... Szavakkal nehéz leírni, amit láttunk a Tüzek Völgyében nap mint nap, cserébe az ott készült 34567 fotó SEM adja vissza.. Ember drónfelvételeiben bízhatom csak...
Határozottan s szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, elvarázsolt minket ez a hely, DE tényleg igaz, hogy az éremnek mindíg két oldala van. 1 hét után azért az a nyomorult 1 Celsius fok reggelente és délutánonként partial hookup on (mert ebben a parkban nem volt full hook up, tehát csak áramra és bejövő vízre tudtunk rácsatlakozni, leengedni már nem tudtuk a konkrét helyünkön a szennyvizet) elég vékony öröm, lássuk be. Nem fürödhetsz, nem mosogatgatsz annyit és úgy, ahogy mondjuk jól esne egy hideg téli napon, mert a tartályod könyörtelenül telik...
Ezen kívül egyetlen egy dolog volt, ami előszőr akár áldásnak is tűnhetett, de mondjuk szintén az ominózus egy hét után kimondott zavaróvá vált számomra, a mobilhálózat komplett hiánya. Értsd úgy, ahogy írom, se T-mobile se At&t se Verizon... SEMMI! Ezt persze tudtuk előre, s mivel Árpi az évvégiMuszájKivenniAmegmaradtNapokatKülönbenElvész típusú szabin volt, gyerekeknek meg nem volt már suli, ez elsőre nem tűnt problémának. Aztán jött, hogy hú gyorsan felhívom Anyut mizu...ja nem / küldök pár fotót barátnőimnek...ja nem  /hú meglesem a neten azt a frankó kis diós süti receptet ...ja nem/ hú megnézem, hol van a legközelebb walmart ... ja  azt sem és semmit se nem mert pont zéro nulla nyista internet állt rendelkezésünkre...
Ez volt ám az igazi izoláció! 
És noha bármikor újra csinálnám, most örömmel ülök a hátsómon úton a melegebb civilzáció felé. Ezúttal ismét Arizóna. Joggal jöhet a kérdés, hogyhogy arra vissza? 
Nos Californiát a súlyos vírus helyzet miatt teljesen lezárták ismét. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne léphetnénk be az államba minden további nélkül, de azt viszont nagyon is jelenti, hogy nem tudnánk csak és kizárólag ingyenes boondock helyeken éjszakázni, mert minden klasszikus kemping zárva van... S míg a boondockolásnak is megvan a maga varázsa, azért hetekig egyhuzamban nem valasztanám...És mivel északnak még nem mehetünk, hiszen ott nem 1C és nem csak éjjel várna ránk, hanem kb a fagyhalál, de állandóan, plusz a lakókocsink kipurcanna, íly módon úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk Arizónába kicsit felmelegedni és megbeszélni/eldönteni hova tovább. 
Ha többet tudok, jelzek! 
Addig is hagy kívánjak Mindenkinek egy olyan Boldog Új Évet, amiben több lesz az öröm, a józan ész, az elfogadás, a megbocsátás, a kitartás, a törődés, a hála, a türelem, a szeretet, az egészség és sosem fogyunk ki persze a kedvenc száraz vörösünkből!
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: Nikili  2021.03.14. 23:34 Szólj hozzá!

Tél Arizónában

Kicsit átfagyva megérkeztünk Arizonába. A már bevált kempinget választottuk Camp Verde-ben, Sedona mellett. Miután megbeszéltük, hogy egy hetet tuti maradunk, hogy el tudjuk dönteni, merre tovább, 2 nap után befizettünk egy hónapra az előbb említett helyen. Túl csábító áron adták a luxust, plusz még meleg is van télen.. mondták..

Pár hete táborozhattunk ott, mikor kinézve az ablakon öklömnyi hópelyhek szálldostak szabadon. Hihetetlen volt, de megtörtént. A fiúk konkrétan ugráltak örömükben ( én már kevésbé) és 4 perccel később már kinn építettük a hóembert, hókutyát, igloo-t, és persze gyártottuk a hógolyókat (hurrá)... 
Másnap Sedonában tovább folytathattuk a hóangyal, a hóhegy és a fene se emlékezik már hómicsodák gyártását..A kölkök úsztak a boldogságban, talan mi is?! Najó, boldog gyerek boldog Anya...vagy hogy..
Már majdnem letelt az egy hónapunk, amikor megint urrá lett rajtunk a bizonytalanság, hogy milyen irányba is kéne indulni. Úgyhogy hirtelen felindulásból még egy hónapra beinvesztáltunk, akkor már vérszerzőssel megesketve magunkat, hogy március elején, ha törik, ha szakad, ha havazik (!!??), akkor is tovább állunk! 
Közben jött a hír, hogy Árpi, mint egészségügyi cég munkatárs, megkaphatja az oltást már. Így összekötöttük a kellemest a hasznossal, s Phoenix ből hazarepült (Richmondba) oltakozás végett.
Szerencsére Phoenix sem volt túl messze tőlünk, úgy bő egy órányira. 
A másik helyszín, ami szintén elérhető távolságban volt a kempingünktöl ( és túl csábító ahhoz, hogy kihagyjuk!! ), a Grand Canyon. Így eldöntöttük, hogy márpedig mi belógatjuk a csupasz lábfejeinket a nem épp meleg (még nyáron sem melegszik fel jobban, mint 11C nál) Colorado folyóba!
Kihasználtuk hát a Sedona melletti egy helyben csücsülést, és nekivágtunk a 25 km-es Grand Canyon South Rim Kaibab - - Bright Angel túrának.
Mielőtt bárki hősként/őrültként gondolna ránk, NEM, nem vittük a 4.5 és 10.5 évest magunkkal. Elbarteleztük Anikóékkal :).
A/ hétvégén Ancsiék vágtak neki, B/ héten mi.
Hát hu, nem is tudom szavakba lehet e önteni azt a röpke 25 km-t/10 órát/41ezer lépést/1500 m szintkülönbséget (!!!!!)/lélegzet elállító látvány sorozatot és szint emelkedést/ indiánok építette utakat/ a 30 öszvért, akik mellettünk haladtak el/a Colorado gyönyörű smaragd zöld színét...??!! Szerintem nem! 
Minden esetre MEGCSINÁLTUK, hajnali 5kor indultunk autóval, hogy a 7:30as South Rim busz járatot elérjük a Grand Canyon- nál, ami a túra útvonal kezdő pontjához vitt. Az autónkat a busz megálló melletti parkolónál hagytuk. (GC egész területén ingyenes természetesen a túrista busz járat.)
A buszt elértük, így 8kor már óriás léptekkel haladtunk a -9C ben Kaibab trail-en, lefelé a folyó irányába, a canyon mélységes bugyrába. Ez 3 órát, 1500 méter szint süllyedést és 30C emelkedést vett igénybe, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy egy órácskát lopunk magunknak, s leheveredtünk egy kis száj tátásra / ominózus láblógatásra a folyó partján. 
A textilt egyébként már korábban ledobtuk, s plusz súly formájában cigöltük kb onnantól végig..S mikor azt mondom 'súly', akkor komolyan beszélek. Őrjítő nehéz volt a hátizsákunk..Sídzseki, sípulcsi, kesztyű, sapkasál, cipő hólánc (röhögsz, de kellett a hike végén, a túlsó oldalon még 10 centi vastag jégréteg várt ránk a túra uccsó 5 kilóméterén), 3 liter víz, 3dl electrolytes, 3 dl coke, energia bar-ok stb..és mèg kurva túra botokat is vittünk...Utolsó 4 elemnél durván elszámoltuk magunkat. A vízből jó, ha fél litert sikerült letuszkolni, az electrolyte- ot egy korty után, melyet majdnem hányás követett, a természetben el kellett engedjünk... (kiöntöttük a picsába), a fejenkénti 10 db energia szeletből (elképzelni nem tudom, mit akartam elérni a csomagolással????) pedig 2öt bírtam legyűrni...
Ennyi a hátizsák tartalmi részleteiről.
Most kanyarodjunk vissza a canyon aljába. A folyó parti ejtőzés után felszívtuk magunkat s már szeltük is a homokos utat a Bright Angel túra útvonalon felfelé. Ez már azért kevésbé volt gyalog galopp. Úgy is fogalmazhatnánk, kifingtunk rendesen a végére! 6 óra alatt értünk fel, és nem mondom, hogy nem kakopdtuk a levegőt, DE bármikor újra csinálnám!!!
Életem HIKE-ja volt! 
Nos, mialatt Árpádot beoltották,  a Grand Canyont megjártuk, California kinyitotta kapuit. Így nem volt kérdés számunkra, hovatovább!!
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: Nikili  2021.03.14. 23:34 Szólj hozzá!

Évzárás Nevadában első felvonás

Azon a bizonyos kedden nagy izgalommal s egyben reményekkel megérkeztünk a célpontunkhoz és összejött!! Találtunk két szuper helyet, méghozzá egymás mellett. Sebtiben einstandoltunk majd 5 perc múlva már igazgattuk is a kinti szőnyegünket a bejárati létrához.

Mint korábban említettem, ez egy érkezési sorrend alapján müködő state park, nem lehet előre foglalni, tehát fizetni se. Mint ilyen, itt a helyszínen kitett kis borítékokba kell belehelyezni annyi cash-t értelemszerűen, amennyi éjt maradni kívánsz. Maximum 2 hetet lehet maradni ilyen helyeken. 
Ha nem rendelkezel megfelelő mennyiségű zöldhasúval, s a fizetési mód egy modernebb változatát használnád, akkor megjelenik a parkőr (továbbiakban ranger), elviszi a kártyádat id-dat és intézi.
Mi kihasználtuk a maximális maradási lehetőséget, így 2 hét luxus&kényelem várt ránk ezen a szuper full hookup-os helyen. A reggeli kávémat rendre kinn, a privát picnic asztalunkon fogyasztottam pizsibenköntösben, úgyhogy tényleg minden adott volt a jókedvünkhöz! 
Sokat sütöttünkfőztünk, karácsonyi dekoráltunk, mézeskaliházat díszítettünk, akár 5 percig is zuhanyoztunk, sőt tovább megyek, hajat mostunk, alaposan mosogattunk, Arizonába jártunk féláron vásárolni és tankolni, Californiába meg kirándulni... 
Másfél órára volt onnan a Mojave National Preserve. Ott többször is tiszteletünket tettük, de a közvetlen környéket is bebarangoltuk. 
Lássuk csak, láttunk homok dűnéket, szellemvárost, Joshua fákat és megint Joshua fákat (erre a vidékre jellemző fa), Chola-t (vagy ahogy itt nevezik NEM OK NÉLKÜL: jumping cactus-t, amit Áron természetesen meg kellett, hogy tapasztaljon saját mutató ujján is...ha hozzáérsz ehhez a fajta kaktuszhoz, mint egy kampó a bőrödbe kapaszkodik, aztán próbálod letépni magadról és szép lassan az összes ujjad ott fog függni ... Nos ezt megelőzvén Árpád két öklömnyi kővel közrefogta gyerek mutató ujjából csüngő tüskelabdácskát és egy rántással kitépte..) abból is milliót, éjjel a tejútrendszert és hozzá még billió csillagot, másztunk sziklákon magasra s még magasabbra, óvatosan érintettünk indián barlang bevéséseket, lemásztunk egy igazi lava tube-ba, ahol sötét és szük barlang fogadott egy csodás fénycsóvával, pezsgőztünk a leggyönyörűbb naplementénél és persze nem hagyhattuk ki azt a bizonyos 66-os utat sem...
Úgy érzem megint kihoztuk a maxot az ott töltött két hétből! Csodálatos volt!
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: Nikili  2021.01.07. 02:50 Szólj hozzá!

Sedona Te szépség!

Vasárnap, azaz november 29-én, még világosban elértük az aktuális honunkat, Dead Horse Ranch State Park - ot. Remek pull-through (húzd át) lakókocsi helyeket foglaltunk magunknak pont egy héttel korábban, név szerint a Kilenceskét és Tizenhármaskát. Teljes nyugalommal döcögünk be a parkba, amikor is szembesülünk a ténnyel, hogy egy úr már teljesen be- akarom mondani ki-rendezkedett. A szokásos minimum 35-40 perces (plusz-minusz 2 óra) "leparkoláson" kivűl helyén volt már a camping hintaszék, a kis asztalka teritővel, az esti tűznek való fa, az égőcske a trailert körülvevő fákon, kis szőnyeg a lépcső alatt estébé estébé. Foglalást még egyszer alaposan leellenőriz, minden stimmel, miénk a 9. és 13. parkolóhely, tehát nincs mit tenni, szólni kell szegény figurának, hogy bocsika, de a rossz lyukba fészkelted be magad... Szegény pacák egyre csak mondogatta, hogy amikor Ő megjött, még itt volt a park őre, s Ő mondta neki, hogy márpedig a 9. helyet nyugodtan belakhatja. Kezdtem aggódni, hogy duplán adták véletlenül el ugyanazt a helyet, mindenesetre siettem a Host-hoz (Ők általában nyugdijas párok, azok, akik konkrétan itt laknak a parkban szintén egy lakókocsiban s ha bármilyen gixer van, őt-őket lehet keresni). Kiderült a turpisság, a park bejáratánál ücsörgő portás véletlenül rossz számot mondott a szóbanforgó úrnak, aki szintén nem vette a fáradtságot és nem nézett utána a saját foglalásán szereplő parkolási hely számának, igy került az általunk foglalt helyek egyikére. Ancsiék nem bánták, s egy éjszakára beálltak egy másik szabad helyre, ahonnan másnap reggel át kellett állniuk az eredetileg foglalt Kilenceskére. Ily módon megkegyelmezve Mr Rossz helyre Befészkelőnek, aki, mint utóbb kiderült csak egyetlen éjszakára foglalt szállást amúgy is.
Kezdeti izgalmakat le is öblitettük egy kis savignon blanc al, és mi is ki-befészkeltük magunkat. Csak nyugalmi állapotomban vettem észre, hogy wow ez semmi extra, sőt. Se csodató, se csoda kopár sziklás táj, se kaktusz se semmi...csak egy szimpla sima fákkal körbevett szép rendezett kemping. Ráadásul state parkokhoz képest roppant sűrű. És akkor itt jön be, hogy sajnos már túl magas a elvárás, el vagyunk kényeztetve, de rendesen. Aki Utah közeli állapotból érkezik egy teljesen hétköznapi helyre, annak fájdalmasan feltűnik a hiány, a csodálat hiánya. És aki szuper state parkok-ban szállt meg eddig, ahol minden egyes spot-hoz egy konkrét saját erdő is tartozott, mert oly óriási területen helyezkedett el az egész kemping, annak a tény, hogy konkrétan át tudja lógatni a saját marshmallow-ját a szomszéd tűzébe, az biza zavaró tud lenni. Szóval szumma szummárum, megint drága Hofinknak van igaza, hogy nem a zsemle kicsi...
Hétfőn pihenő nap volt, ami a kirándulásokat illeti. Egyéb háztáji teendőket láttunk el, mint főzés, bevásárlás stb, majd este hamburger sütés tüzön.
Kedden megnéztük itt a közelben lévő indiánok által magasan a sziklafalba vájt lakóhely romokat. Sajnos 1961 óta senkit nem engednek fel már a konkrét szintekre, igy csak alulról tudtuk megcsodálni, és elképzelni, hogyan is éltek itt a Sinagua indiánok sok száz évvel ezelőtt.
Szerdán elugrottunk a Metor Crater Natural Landmark-hoz, ahova napra pontosan 50000 évvel ezelőtt csapódott be egy óriási meteor. Érdekes volt, de akar ki is hagytam volna, pláne, hogy pont 10C al volt kevesebb ott...
Csütörtökön nyilalt belénk a felismerés, hogy Tejóég, hiszen még nem is néztük meg Sedona-t és az ő vörös sziklás birodalmát. A kemping, ahol voltunk kb fél óra autóútra volt Sedona-tól. Munka után tehát irány a Red Rock State Park. S ezzel elvesztem... Meseország kellős közepébe cseppentünk. Hihetetlen gyönyörű túra útvonalon jutottunk el az Ördög konyhájához ('Devil's kitchen'), majd a "Seven sacred Pool" hoz. Tényleg mindenhol vörös kopár sziklák ágaskodtak, az út pedig, ahol kirándultunk olyan növényzettel kápráztatott el minket, mintha az egy abszolut ember alkotta tökéletes véget nem érő sziklakert lenne....pedig nem az!
Este, miután hazaértünk, gyorsan el is döntöttük, hogy maradunk még pár napig bàmészkodni! 
Tökéletes döntés volt! Csodás utakon barangoltunk, tegnap pl felmásztunk a Devil's Bridge nevű természetes hídhoz. Lélegzet elállító volt, főleg, mikor ember kivitte a két fiunkat a hídra... Gondolom sejthető, hogy a fotót csukott szemmel készítettem...
Egyetlen dolog, ami beárnyékolta klassz napjainkat, a végeláthatatlan kempinghely keresés volt. Eldöntöttük, hogy körülménytől függően, de szeretnénk az év hátralévő részében egy helyben a popónkon maradni. Ennek fényében elővettük a campendium.com ot és beütöttük a dátumjainkat! Hát...ha találat nem is, de a felismerés azonnal jött, hogy az ilyesfajta döntéseket az okosok/tapasztaltak már kb júniusban meghozták, majd lefoglalták.. Tehát kb sehol nem volt már hely...Azért persze mi nem adjuk fel ilyen könnyen...
Ma, azaz kedden már útra is keltünk. Ezúttal jó sok mázlit is csomagoltunk..szükségünk lesz rá. Miért? Big Bend of the Colorado State Recreation, ahova épp tartunk 65 mi/h sebességgel, full hookup-al és sok szeretettel várja a kedves kempingezni vágyókat, csak épp érkezési sorrendben...Magyarul nem lehet foglalni helyet, dehát kérem bátraké a szerencse vagy mi van, neeem?! 
Wish us luck! 
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: Nikili  2020.12.08. 19:54 Szólj hozzá!

Tóparti ház Utahban

Szeretettel várok mindenkit a vlogomon is! Készülnek a jobbnál jobb drone felvételek férjem által!
AMERIKA BLOG HU
Kellemes olvasgatást, nézegetést!

Az ígéret szép szó, és természetesen betartom, miszerint ezúttal Arizona / Utah határából jelentkezem. Lake Powell volt egy hétre az otthonunk, ami éjszakánként ugyan megdolgoztatta a lakókocsink fűtés rendszerét, de amit cserébe adott, az minden kényelmetlenséget (hajnali 2kor való gázpalack csere a minusz 2 ben stb) megért! A Powell Tó közvetlen partján tanyáztunk le, orrunk előtt a fotókon látható káprázatos sziklákkal. Mikor először megpillantottam ezt a kompozíciót, biztosra vettem, hogy vmi ciklon minket is elfújt Csodaországba egészen Utahba a Csodató homokos partjára! Itt meg kell említsem, az objektivitásom morzsáját is elvesztem, ahogy Utahról esik szó! Az az állam maga egy csoda! Minden erőfeszítésed ellenére sem tudsz olyan irányba nézni, ahol nem valami lélegzetvisszafojtó szépséget látsz, minden sarkon legább két canyonnal.. stb. Szóval Utahról jót vagy még jobbat! A szívem vérzik, hogy időjárási akadályok miatt sajnos most Utahból csak ez a pár nap jutott ki. DE ami késik ugye, az csak nem jön időben! 

Mindennapok Csodatónál
Mint említettem az éjszakák próbára tették rendesen a lakókocsikat, de ezzel ellentétben a nappalok néha megleptek minket a melegségükkel. A kölkök természetesen, mint mindig, most is félreértették a meleg és meleg közti különbséget. Attól, hogy süt a nap és 18 C van, még nincs 28 C os strand idő, mondom nincs!!! Szerintük volt, és természetesen combtőig felgalacsinozott macinacival mezítláb rohangáltak a nem meglepően hideg tóba.. Lassan már tényleg elhiszem, hogy attól mert én fázom, nem biztos, hogy róluk nem dől a víz.. 
Természetesen minden nap gondoskodtak a drága gyermekek a kellő mennyiségű homok utánpótlásáról is lakókocsin belül. És boondock lévén nem igen "pazarolhattam" vizet holmi luxus felmosásra, így hát homok bennmaradt (vmi rejtélyes oknál fogva a rendelkezésemre álló kis porszívóm nem szívja fel rendesen).
Pihenős szerdai napon elhatároztuk, hogy hajón töltjük a másnapi hálaadást. First come first serve rendszer lévén (érkezési sorrendben lehetett hajót bérelni) csütörtök reggel korán keltünk, siettünk a kikötőbe, finom 1 órás sorbanállás után Árpiék boldogan ujságolták, hogy kaptunk hajót. Hamar elfoglaltuk, kényelmesen elfértünk mind a nyolcan. Captain Árpi és Miki figyelmesen végighallgatták a villámoktatást és már szeltük is a gyönyörű Lake Powell habjait. Hát mit mondjak, élveztük mindannyian. Brutálisan élveztük. Cikáztunk a vöröses sárgás canyonok között és csak tátott szájjal néztünk ki a fejünkből, amit nyilván egységnyi időnként megzavart egy-egy "Anya inni kérek" "Anya hol a sapkám?" "Anya pisálni kell" stb. Aztán olyannyira belejöttünk, hogy végül egy pár perc erejéig a srácok is és én is vezettem a kis hajónkat! 
Este természetesen nem maradhatott el a Thxgiving pulyka vacsora sem! 
Szép nap volt! 
Másnap áttoltuk a cangát egy 10percre lévő full hookup kempingbe. Sosem gondoltam, hogy egy sima alapos felmosás ilyen boldoggá és elégedetté tehet...
Hajfestést már nem is említem..csak úgy gurultak le rólam az évek. ( Más is ilyen szinten őszül???)
Szombaton megint kocsiba pattantunk, s megnéztük a Glen Canyont, amin szintén osztozkodik Utah s Arizona. Colorado folyó mentén csatangoltunk pár órát, közben egyre csak gyönyörködtünk a folyót körülölelő magas sziklákban.
Este már csak ejtőzés és lélekben készülődés a másnapi költözködésre. 
A mielőbbi viszontlátásra csoda Utah! 
Sedona, jövünk, készülj a finom meleggel!
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: Nikili  2020.11.29. 23:05 Szólj hozzá!

Földönkívüli hétvége

November 20-án, pénteken meglepően jó futamidővel megérkeztünk a hétvégévére otthont adó Joe Skeen Campsite-ra. Ez szintén New Mexico-ban egy boondock, tehát teljesen ingyenes kemping. Újfent el voltunk ájulva tőle, hiszen azon túl, hogy gyönyörű kopár vöröses canyon szerű sziklák vettek körbe minket, minden campsite-hoz tartozott egy szuper, vadiúj piknik terület (fedett asztal padokkal, 1 grill és egy fire pit néven ismert tűzrakó vas edény szerűség). Volt közösségi WC és több szemetes konténer. Hihetetlen, hogy mindez teljesen ingyen és gyönyörű, tiszta állapotban persze!

Sajnos a lakókocsi parkoló helyek kevésbbé voltak egyenesek, mondhatni, megdolgoztunk rendesen az "ott tartózkodásért". Ennyire még soha nem kellett megemelni a kecót, mint itt, ahhoz, hogy viszonylag egyenes legyen. Magyarul, hogy le tudjak tenni egy pohár vizet az asztalra anélkül, hogy azonnal az ölembe csúszdázna..
Szumma szummárum, röpke másfél-két óra alatt sikerült lakhatóvá egyenesítenünk a kecót. Persze nem úsztuk meg, könyörtelenül ránkeseteledett, nekem meg kb elment a hangom a sok óbégatástól - MOST ÁLLJ! MÉG EGY PICIT MÉGIS MENJ ELŐRE! NEM JÓ, TÚL SOK, MOST GYERE HÁTRA! BASSZA MEG LEUGROTT A KERÉK A TAMASZTÓRÓL! IVÁN NE UGRÁLJ MÁR A KOCSI KÖRÜL! 
estébéestébé...
Másnap frissen s üdén keltünk...Ja, mégsem.. Viszont ahogy kitelepedtem a kis piknik asztalunkhoz a frissen lefőzött gőzőlgő reggelimmel, minden fáradtságom elszállt egy szempillantásra. Csak bámultam ki a kócos, totál ősz fejemből, s azon tűnődtem, micsoda csoda ez a mi egész vándoréletünk! A kölkök azért mindig gondoskodnak róla, hogy túl mélyen szántó gondolatokba ne merüljek bele..
"Anyaaaa éhes vagyoook!" "Anya játszol velem battle ship-et?"
Úgyhogy gyorsan köszönetet mondtam az univerzumnak / mindenszenteknek az életemért és már röpültem is müzlit főzni a kicsinek, majd játszani a naggyal. 
Késöbb összepakoltuk magunkat és irány a Bisti De-Na-Zin, amely a BLM (Bureau of Land Management) része. Ide nincs semmilyen belépő, csak odamegy az ember, leparkol és ámul meg bámul. Akár kempingezhetsz is ott, ha be tudod húzni a verdádat. 
2 óra volt oda az út, de hogyismondjam, MEGÉRTE! WOW! Ez egy úgynevezett Bad Land (rossz föld). Abszolút semmi nem terem meg rajta de cserébe valami csoda a kinézete.. Olyan érzésem volt végig, ahogy futkostunk, másztunk a kietlen, néhol kis kavicsos, néhol homokos, néhol nagyobb szikladarabos, néhol vörös, néhol fekete, néhol szürkésfehéreshomokszínűs területen, mintha nem a mi bolygónkon topognék...
Elképesztőem gyönyörű a természet, megint csak ide lyukadtam ki.
Bolygón kívüli kiruccanásunk után hazafele beugrottunk a walmartba. Kivártuk a sorunkat (New Mexico-ban 75 főnél nem tartózkodhat több vásárló a nagy szupermarketokban), vettünk 2 tonna cukkinit meg squasht az esti grillezéshez, amely méltó megkoronázása volt a szombatunknak. 
Ma, azaz vasárnap már újból útra keltünk. Ezúttal Utah Arizona határából fogok jelentkezni.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: Nikili  2020.11.22. 23:02 Szólj hozzá!

Chosa Dry Campsite és a környék

Egy hete péntek 13-án indultunk a texasi Big Bend-től, ahonnan nyílegyenesen New Mexico-t céloztuk meg. Árpi talált egy szupernek ígérkező boondock helyet közvetlenül Texas hatátárán, de már New Mexico-ban. Remek mobilhálózatot írtak a reviewkban és csupán fél órára volt a Guadalupe Mountains National Park-tól, ahol túrázni szándékoztunk. Szerencsére a leírások 100 százalékban megfeleltek a valóságnak! Nagyon egyszerűen, könnyen meg lehetett közelíteni, a mobil hálózat konkrétan jobb volt, mint otthon (ez ugye számunkra mindig egy alap létszükséglet munka és iskola szempontból!!) és korrekt egyenes tágas terep volt szemetes konténerrel ellátva. Számunkra tökéletes! 

November 14-én szombaton, mintha összebeszéltünk volna, reggel 6-kor kipattant a szemünk. Ehhez egy pöttyet hozzájárulhatott az a tény, hogy immáron ismét időutaztunk, ezúttal MST (Mountain Standard Time) be. Magyarul 2 órával korábban van, mint otthon (I mean RVA ban). Ki korán kel, korán fenn van és mindenre is van ideje! Osztottunk szoroztunk és úgy döntöttuk, hogy az aznapra betervezett hegymászást elhalasztjuk egy nappal a meglehetősen erős szél miatt. Helyette utazunk 7 órát (ez oda és vissza értendő) és lisztfürdőzünk egyet a White Sand National Parkban. Hegymászó réteges outfit lecserél beach szerkóra, szendvicseket elkészít és indulhat a buli! 
Elképesztően gyönyörű, izgalmas látvány fogadott. Hófehér homok, ameddig csak a szem ellát, két oldalról gyönyörű hegyekkel körbevéve! Mondtam már, mennyire imádom a természetet??? Bolygónk összes városát elém pakolhatná valaki, akkor is csak a természeti csodák érdekelnek! Egyszerűen nem tudok betelni velük... 
Szuper felvételek születtek homokangyal készítésről, Ivánka betemetéséről, homokcsúszdázásról, homokban hempergőzésről meg csak úgy a tájról...
Nem mondom, miután "kiráztuk" a kölköket autóba szállás előtt, otthon még 1 kg homok ömlött ki a zoknikból per láb! De megérte! 
Másnap szintén korán keltünk, a szél is megkönyörült rajtunk, úgyhogy semmi nem állhatott utunkba! Hegyi cucc fel, 2 hátizsák beüzemel, 2 gallon viz, sok tábla csoki, pár csomag keksz, némi backup pulcsi/széldzseki BE és irány a Guadalupe Mountain National Park! Hogy melyik túrát néztük ki? Hát belecsaptunk a tojásos lecsóba, avagy mi nem szarral gurigázunk kérem..
A CÉL : GUADALUPE PEAK 
Hát akkor hagy mutassam be Guadalupe Peak-et. Ő Texas legmagasabb csúcsa a maga 8749 lábával vagy, ha úgy jobban tetszik 2667 méterével. Az út hozzá nem könnyű és rövid, viszont hosszú és megeröltető. Összesen 8,4 mérföld / 13,5 km! A tábla szerint 6-8 óra alatt lehet megtenni. Nem! Nem felejtettük el, hogy gyerekkel vagyunk! Áronban teljesen biztosak voltunk, hogy nemhogy simán megcsinálja, de még élvezni is fogja! Ivánnál már rezgett a magabiztosságunk léce...de állítólag a pudding próbája az evés, nem? Hát mi egyből tripla adagot toltunk le a torkunkon és 
BÜSZKÉN MONDHATOM MINDKÉT FIU ERŐN FELETTIT TELJESITETT EZEN A NAPON!!!! 
Csak a miheztartás végett tehát a szóbanforgó dedek 10 és 4 évesek!!!!!!!
Áron konkrétan felajánlotta, hogy az egyik hátizsákot a maga 6 kg-jával viszi ő hegynek fel. Elfogadtuk az ajánlatot. A kicsi 10 perc után, pont ahogy kalkuláltuk, közölte, hogy soha többet nem mászik hegyet és azonnal forduljunk vissza, majd utána a maradék 8 óra 50 percet egy pisszenés nélkül tette meg! Igen 9 óra volt az aznapi kiruccanásunk. 
Írtam, hogy a túra a megerőltető besorolást kapta, nos a csúcs előtt 2 centivel kb szembesültem vele, hogy mit is takar ez. Amikor elfogy a lábad alatt a nem kicsi szakadék mellett bevàjt túra "út" és konkrétan a 45 fokban magán a sziklán folytatódik a "zöld" jelzés... Természetesen bepánikoltam és közöltem drámai nyomatékot nem sajnálva a hangsúlyozásból, hogy "Kizárt, hogy továbbmegyek, LESZAROM A CSÚCSOT, nem akarok megdögleni és a gyerekeket sem engedem tovább!" Fogtam magam és egy a maga nyomorult módján biztonságosnak tűnő sziklavájatba befészkeltem magam a fiukkal együtt. Árpi szemében láttam a "De ne már Manci!!! Hát látni már a csúcsot!!", úgyhogy tudtára adtam, hogy felmehet nyugodtan, de tudjon róla, ha baja lesz  kinyírom! Abban a pillanatban, ahogy Árpi továbbmászott, Iván (igen a 4 éves..???)  zokogásbsn tört ki, hogy dehát Ő is fel akart menni a csúcsra... nehezen, de végül egy fél tábla csoki megnyugtatta. Nem telt bele néhány perc, Árpi már vissza is ért a kis off road "tábor helyünkre". És itt váratlan fordulat következett. Már sosem tudjuk meg, hogy a mandulás étcsoki vagy Ivánka könyörgő szemei győztek meg, de végül csak felmentünk mind! IGEN MEGCSINÁLTUK!
Lefele szinte repültünk már, néhol majdnem szó szerint amúgy. Igen fáradtak voltak már a lábaink... Az érzés, ami elárasztott a túra után, az leírhatatlan volt!!!!! 
November 16 hétfő a pihenésről szólt..no meg a vásárlásról. Amikor krumplipüré a főétel, ott sejted, hogy itt az ideje egy nagy bevásárlásnak már.
Kedden pont 5. napja boondock-oltunk, tehát sejthető volt, hogy a friss víz tartályunk kifele, az elhasznált víz tartályaink meg befele telnek. Meg hát ugyan a 2 pohárban való fürdésnek is megvan a maga bája, azért jóból is megárt a sok..ugye... Így gyorsan kerestem s találtam is tőlünk 8 percre egy kempinget full hookup-pal. Oda áttoltuk a biciklit egy éjszára és alapos zuhanyzás hajmosás után tisztalappal mehettünk vissza másnap az előző már jól bevált Chosa Campsite boondock helyünkre.
Még aznap munka/suli után nekivágtunk megint egy túrának. Idő hiányában csak egy könnyed 4 órás sziklamászást vállaltunk be az Ördög Folyosójához (Devil's Hall). Így is konkrétan korom sötétben tapogattuk ki a járhato utat vissza fele..
Csütörtökön megint csak ejtőztünk s lélekben már készültünk a másnapi költözködésre. Friday=travel day 
 
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: Nikili  2020.11.20. 19:45 Szólj hozzá!

Big Bend és mi

November 8
 
Valamikor vasárnap délután érkeztünk meg a Maverick Ranch kemping helyszínre. Mivel mindjárt a Big Bend határán található ez a hely, az út ide már 1-2 órával érkezés előtt sokat sejtetett! Hosszú hosszú mérföldeken keresztül már az egyre csak magasabbra törő kopár hegycsúcsokban gyönyörködhetett az ember, ha épp nem Atráskóval repült Zengerdőben Fuhur hátán..
Megint csak ismételni tudom önmagam, az út, mint a filmekben (ezúttal sci-fi)... Kietlen homokos/hegyes táj, sehol senki és semmi, kivéve azt a három elhagyatott poros útmenti benzinkútat és a tömérdek kaktuszt...
Eredetileg csak egy éjszakára volt hely, de mázlink volt, és rögtön a becsekkolásnál meg lehetett hosszabbítani, amit meg is tettem, egészen péntek reggelig.
Vasárnap már csak ráérősen szintbehoztunk & megvacsiztunk, hogy másnap suli és munka után újúlt erővel megkezdhessük a felfedezést!
November 9
Hétfőn, miután Árpád letette az egeret aznapra, már autóba is vágtuk magunkat és száguldottunk az egyes számú célpontunkig, Boquillas Canyon-ig. Útközben megvettük az éves nemzeti park bérletet, ami egyébként még mindig $80 körül van. 
A canyon parkolójában észrevettünk kis bolhapiac szerű kupacocskákat. Közelebb léptünk, s láttuk a kartonra írt szöveget. 
"Ezek a képzőművészeti tárgyak mexikói kezek művei. Kérlek vidd magaddal, amelyik tetszik. Minden darab $10, kérlek helyezd a pénzt a kis dobozba és támogass minket!"
Vagy igaz vagy nem, minket meggyőztek (vagy bepaliztak?!) Befektettünk négy darab szép mexikói motívumokkal díszített sétabotba..
Bevárlást követően uccu neki, elindultunk lefelé a canyon alja felé. Mit mondjak, csoda látványok fogadtak minket, ahogy a híres Rio Grande partjához egyre közelebb és közelebb kerültünk. Kb 2-3 órás volt a túra útvonal oda-vissza. Ami roppant érdekes volt számomra, az az, hogy nem csak csoda helyek fogadtak minket lenn a canyon-nál, hanem Amigo és haverjai is... Konkrétan ott holáztak nekünk.
Kacsáztunk kicsit fiúkkal a folyó partján, majd este 8ra estünk vissza a szálláshoz. Családunk kiskorú férfi tagjai természetesen éhen akartak halni, tehát villámvacsi és alvás.
November 10
Kedden nagyjából ugyanaz a forgatókönyv volt, mint előző napon. Egy hangyafaszányi változtatást azért beiktattam önhatalmulag. Csináltam szendókat az útra, hogy ne este 8-9 kor tépjék ki a hűtőt a kölkök...
Szóval suli&meló után rögtön indulás a ketteske felé: Santa Elena Canyon. 
Hát, ha elébb úgy fogalmaztam, hogy csodalátványban volt részünk, akkor erre azt mondom, LEFOSTAM A BOKÁMAT!!!
Parkolóból irány a túra útvonal...DE...hé..várjunk egy percet... Jól látom a "haladj arra tovább a canyon trail hez " táblácska konkrétan a Rio Grandéban áll?????
Tehát foglaljuk össze Scsipovicsné, MIT TUDUNK? 
Azt tudtuk, hogy ha ezt a túrát meg akarjuk csinálni, akkor cipő zokni levesz, nyakba akaszt, Rio Grande egyik mellékágán átgázol, majd saras lábra zokni cipő vissza és kezdődhet a móka..
Kölkök arcán az az igazi "léciléciléciiiii, menjünk át a folyón, tök izgi!!!" kifejezés volt, de nem ez döntötte el a kérdést. Urammal egymásra néztünk "Most vagyunk itt!! Nincs az az Úristen, hogy kihagyjuk Big Bend leghíresebb canyon túráját!! Leszarom, ha bugyogóra is kell vetkőzni, MEGYÜNK!!"  és már hipphopp mezítláb voltunk mind a hárman. Ivánt feldobta Apja a nyakába cipőstül zoknistul és már gázoltunk is a finom puha (pöttyet túl puha, ha engem kérdez valaki) iszap szerű folyó fenekén. Jó hír, hiába ökörködött is, nem zúgott bele még Áron se a vízbe, s viszonylag szárazon megúszta Ő is azt a pár métert. 
Amikor a cipőket vettük lefele, nem gondoltam volna, hogy ez ennyire brutálisan, durván, iszonyatosan meg fogja érni! WOW!! Konkrétan fenn a canyon falában túráztunk. Az a látvány, atya ég... Csak álltam, és nem hittem a saját szememnek...Életem egyik leggyönyörűbb kirándulása volt ez! 
November 11
Szerdán a Casa Grande csúcsot tekintettük meg. Sajnos munka után nem volt időnk már az 5 órás trail-re, így csak egy kisebb kört tettünk, de cserébe végig paráztam, hogy mikor harap egy mountain lion vagy egy black bear a seggünkbe. Igen a tábla ott állt, hogy e két állat elő elő fordul e tájon, de aggodalomra semmi ok, mert (mint mindenhez itt USA ban) ehhez is volt természetesen instrukció! 
Ha medvét vagy hegyi oroszlánt látsz, akkor ne menekülj, hanem üvöltözz és kalimpálj a kezeddel, és akkor elijeszted..ha mázlid van (ezt már csak én tettem hozzá). 
Jelentem megúsztuk ezt is, se maci se oroszlán, csak mi,  a kaktuszok meg a hegy..
November 12
Csütörtök hajnalban jött az email a tanárnőtől, hogy elmarad a tanítás, mert heves esőzésre és helyenként áradásra számítanak az időjósok Richmondban... Azt hittem előszőr, hogy április 1 van.. Ezek szerint snowday is lesz?! , online school ide vagy oda..
Mindenesetre mi kimentünk a fiúkkal a kempingünk melletti hegyek közé sétálgatni, felfedezgetni. Áron azonnal mászni akart, hát hagytam. Iván meg persze azonnal azt akarta, amit Áront, hát kisebb nagyobb megszorításokkal, de neki is hagytam. Elvégre fiúk, és én tényleg örülök ezeknek a kis erőpróbáknak. Áron aztán annyira belejött, hogy egy brutál magas hegyre rámutatott, hogy arra felmehet e. Mondtam nem, majd könyörgött... Természetesen felment, én csutakos tenyérrel, de közben büszkeségtől duzzadva vártam lenn! Nagyon ügyes volt tényleg, s mielőtt bárki a socialservice számát pötyögné be, ezek homokhegyek voltak. Nem mondom, hogy nem lehet szarul esni róla, de ha valaki ügyes akkor kicsi az esélye, hogy baja lesz! 
Olyannyira belejött az elsőszülöttünk, hogy délben, mikor Éds'apja is velünk tartott, még egyszer megmászta a sivatagi Everestet, amiről lélegzet elállìtó drone-felvétel is készült!
Délutánra már csak egy könnyed szellemváros látogatást hagytunk Terlingua városába.
Igazából annyira nem is volt szellemváros, mert itt-ott lathatóan lakták. Inkáb ápolatlan, összehordott, szedett-vetett...Ezeket a jelzőket tudnám használni rá. Volt egy múlt században "épített" temető, ahol főleg spanyol neveket olvashattunk a sírköveken. Ami érdekesség volt számomra, hogy amíg nálunk a mécses, addig a mexikóiaknál a mexikói sörös üveg nem hiányozhat a sírkőről.
1900 as évek elején jöttek rá, hogy a környéken magasló sziklák ezüstöt rejtenek, s ezért kezdtek Mexikóból átjönni, szerencsét próbálni. Volt néhány megkezdett ház szerűség a temető melletti területen, de főleg lepukkant travel trailereket és kisebb nagyobb háztákolmányokat láttunk.
S ezzel idei Big Bend-es kalandunk végére is értünk.
Péntek tizenharmadikán már száguldottunk is Guadalupe Mountains fele..

⁴

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: Nikili  2020.11.14. 14:45 Szólj hozzá!

Úton Pensacola-tól egészen a Big Bendig

 

November 1, vasárnap
6 órás út állt mögöttünk, mikor megérkeztünk nem frissen Arnaudville-be Lousiana államba.  
Többen kérdeztétek, hogy bírja a család apróléka ezeket a hosszabb/rövidebb majd megint hosszabb autóutakat. Az alkalmat septiben megragadva pontosítanám magát a kérdést. Hogyan bírjuk MI őket elviselni ezen utak során?
Nos... nincs mit szépíteni, a kölkök mind idegesítőek!pont! Utazás alatt a fokozat duplázódik!pont! Úgyhogy muszáj minden rendelkezésre álló eszközt bevetni. Nálunk korából adódóan Iván a leggyengébb s egyben leghangosabb láncszem. Külön érzéke van hozzá, hogy a legjobb pillanatokban kezdje torkaszakadtából sikítani az ABC dalt, vagy előre dobni mondjuk a keze ügyébe kerülő tudtunkon kívűl autóba csempészett botocskát ... Mindezt természetesen pusztán szeretetből. Utóbbit azért tudom biztosan, mert ilyen akciók után egyből jön az "I love you Mommy"...
Nade furfangos anyuka lévén, megelőzöm a dinomdánomot. Barkóbát kezdeményezek (ez külön élmény egy 4 évessel, ha teheted próbáld ki) aztán kezembe kapok egy klassz könyvet és már reptetem is mind a kettőt olykor Berlinbe Emilhez, olykor a Fantázia birodalmába Barnabáshoz, megint máskor Csodaországba Alice-hoz (ez utóbbinál mondjuk nem jutottunk messzire, egyszerűen én halálra untam, feladtam) Viszont, mivel mázlista Anyuka is vagyok, néha Anyukámat hìvja Áron, és ő olvas néhány órát, miközben mi száguldunk Észak Karolinából Alabamába, vagy épp Floridából Lousianaba. Azért nyugi nem vagyok mazohista, ha minden kötelem szíjjel szakadt, odab@..om én is a tabletet. De tényleg próbálom nélküle kihúzni, amíg csak lehet, és így sikerül is..
Hát így próbálunk túlélni és eljutni A-ból B-be. Ahogy tereztük megérkeztünk tehát Lousianaba, a sörfőzdéhez. Egy félreeső parkolóban állhattunk le. Kiékelés után már repültünk is a sörterasz fele. Megtettük amit megkövetelt az udvariasság és legurítottuk a finom kézműves söröket. 
Itt gyorsan elmesélném, hogy pizzát is kértünk a helyi frissen készültből. Fele csípős másik fele sima kívánsággal. Iván persze első falat után sziszegve felszökkent, közben kis száját csapkodva és egyben jártatva  "jujujujujjj esz johadt cípősz Anyaaaa". Pizzakészítő srác pont akkor jött oda érdeklődni, minden OK e, gyerekeknek nem lett e a bizonyos sima fél is csípős?! Mire mondtuk, hogy isteni de a kicsi nem tudja enni. Srác elnézést kért és már repült is a kemence fele. Néhány perc múlva már hozta az ajándék nem csípőset... Ami a durva ebben a történetben, az az, hogy már meg sem lepődünk annyira ezeken a szuperjófej gesztusokon...
Ez nem biznisz, ez MENTALITÁS! 
Ma hétfő van, és már úton vagyunk Texas/Anahuac fele. Ezúttal borászat lesz a honunk 2 éjszaka erejéig! Szerdán jelentkezem.
November 4 szerda, és ahogy ígértem,  pötyögöm kalandunk újabb történéseit. Jim, a Frascone borászat tulajdonosa a már megszokott kedvességgel fogadott minket. Szuper lebetonozott helyen parkolhattuk le a kecókat. Ez annak mond csak valamit, aki valaha életében utazott lakókocsival egynél többször. Elég intenzív meló van egy ilyen leparkolás során. Minél egyenletesebb és szilárdabb a parkoló, annál egyszerűbb, gyorsabb egyenesbe ékelni a verdát. Tehát Jim bácsinál szuper egyszerű volt. Sőt tovább megyek, még full hookup-pal (bocsi halvány lilám nincs róla, hogy van ez magyarul, hogy értelme is legyen) is szolgált a hely, úgyhogy habzsidőzsi, fürcsi, főzés, mosogatás stb minden volt. 
Amiből viszont nem volt dögivel, az a mobil hálózati lefedettség. Konkrétan nuku térerő, s így nuku internet. De riadalomra semmi ok, Árpád mindenre is gondol, és még otthon felszerelt egy komoly mobil jel erősítő booster antenna nem tom mit, amit ünnepélyesen fel is avattunk aligátor tó partján. Jelentem a vétel hibátlan lett az égigérő antennával! Így Áron is megnyugodhatott, nem úszta meg a sulit...
Egyetlen dolog árnyékolta be az ottlétet. Pontosan ötegészkettő centiméterre volt egy tó tőlünk, természetesen teli aligátorral. Álmomban nem gondoltam, hogy Texasban is fogunk velük találkozni (mondjuk a pálmafákon is csodálkoztam, de azért világért sem reklamálnék). Hát képzelhetitek, mikor Jim bácsi kedves neje óvaintett "azért a gyerekeket és kutyát ne engedjük közel a tóhóz egyedül!" ??????
Na gondolhatjátok, innentől Ivánt gyakolatilag magamhoz dáktépeltem! Persze, ahogy kell, első éjjel álmomban már aligátorok elől menekültem...de szerencsére egyelőre csak ott!
Ez egyébként egy számunkra elég érdekes helyszín volt. Egymás után csak telkeket láttál, amelyeken 1-1 vagy akár 2-3 lakókocsi, minimum 1 motorcsónak és 1 golfkocsi parkolt. Megtudtuk, hogy itt a legtöbben így élnek. Eladták a házukat (sokszor északabbról érkeznek)  lehúztak délre, vettek egy telket, odagurultak egy lakókocsival, és élnek mint Marci Hevesen. A property tax ot meg fülig érő mosollyal a pofijukon fizetik ki...konkrétan kevesebb egy hónapra, mint a kedvenc száraz fehérünk...
Csak egy gondolat még Anahuac ról. Ennyi egységnyi területre eső TRUMP feliratú zászlót/kis táblácskát/ajtódíszt/függönyt/terítőt/ésmégmitoménmit még életemben nem láttam. Mintha vmi kiárusítás lett volna, méghozzá végső! 
November 7 szombat
 
Ma talán leeshet az a bizonyos nagy kő sokunk szívéről! Európa szerte lakó összes barátunk egy emberként izgult/drukkolt/imádkozott/univerzumot kérlelt az elmúlt napokban, hogy megszabaduljunk a világ legfélelmetesebb és őrültebb nárcisztikus demens bohócától... Ezúton is hálás köszönet Mindannyiotoknak!!!!! Ma délutáni sajtó konferenciától azért nem mondom, hogy nem tartunk...szóval Hölgyeim s Uraim továbbra is BÍZZUNK ISTENBEN ÉS TARTSUK SZÁRAZON A PUSKAPORT! Bitte schön!
S akkor visszakanyar hozzánk,  kalandra fel. Szerdán tehát aligátor tanya borászattól elpattogtunk a "kellemes" 10es úton egészen Bastrop Lake kempingig. Pattogtunk, mert olyan szinten ráz az a k....va autopálya, hogy én konkrétan ugráltam az ülésben olykor.. Az én hátsómnak nem lett baja, nem úgy Árpi egyik monitorjának...Sajnos akkorát rándult a monitor tartó, hogy feladta a harcot és elengedte szó szerint a monitort..  ripityomra.. könnyes búcsú.. konténerben végső álom...
A férjem ezt is, mint általában mindent, teljes higgadtsággal kezelt, mondván "attól, hogy szétidegelem magam, nem tudjuk életre kelteni a nem életre kelthetőt". Én abszolut szétidegelős fajta vagyok, de Ő mindig le tud nyugtatni..most is! 
Nem hagytuk hát, hogy ez beárnyékolja az amúgy megint szuper klassz helyet! Ez is hasonlóan mint az alabamai, nagyon kellemes helyszín volt. Telis tele csodás fákkal, gyönyörű tavacska, szuper park mellette minigolffal, peca stégekkel, játszótérrel és a cseresznye a habon, hogy mindez akkora területen, hogy a következő site-ot csak távcsővel láttuk. 6feet-et megint kipipalhattuk! 
Túl sokat itt sem ültünk a popónkon, már pénteken úton voltunk a Sant Antonio közelében lévő Medina Borászat fele. Matt nagyon kedves volt és vízcsatlakozást is kínált gratis! Érkezésünk után elugrottunk még egy gyors maszkos riverwalkra San Antonioba, megállapítottuk, hogy szuper hangulatos lehet ott egy vacsi, amit most covid miatt kihagyunk! De legalább vissza kell jönni pár év múlva azt pótolni! Teljesen ki se nyújtóztunk a kecóinkban, mivel ma már szedtük is a sátorfánkat, hogy megint 3 óval közelebb kerüljünk az áhított Big Bendhez.
Mai boondocking-unk, ha minden igaz, mérföldkő lesz több szempontból! Életem eddigi legvarázslatosabb kilátásu autó út menti pihenő helyére tartunk, s ott töltjük az első igazi echte vadkemping éjszakánkat! Osztottunk, szoroztunk, s ha minden igaz felférünk a parkolóba és meg is fogunk tudni fordulni ott, de azért plíz FINGER CROSSED! Ha mázlink van, még friss kecsketejet is csepegtethetünk a másnap reggeli kávénkba... (youtube-n csak van vmi tutorial kecske fejésre is nem?!)
November 8 vasárnap
Jelentem, jól számoltunk. Sima ügy volt a parkolás. A pazar kilátásra alig találok szavakat, úgyhogy nem is keresgélek tovább. Naplementét ott végignézni pfff.... valami csoda volt. Kecskéket végül nem, de kecskekakit és kaktuszokat annál többet láttunk, ahogy felderítettük a terepet. Áront nehezen tudtam lebeszélni a sült kaktuszról. Váltig állitja, hogy márpedig a kaktuszt meg szokták sütni és roppant finom csemege. Látta valami túlélési filmben... 
Reggeli után összepakoltunk és már száguldunk épp a Big Bend fele! Ma már a nemzeti park közvetlen szomszédságában hajtjuk álomra fejeinket. Can't wait! 
Apropo film.. mexikói határtól egy közepes köpésre megyünk és amit látunk, a kietlen kaktuszoktól roskadozó végtelen táj... Totál, mint a filmeken...Nem bírok betelni!

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szerző: Nikili  2020.11.08. 20:33 2 komment

süti beállítások módosítása