Mint említettem, folytattuk az utunkat északnak. A következő célállomás előtt útbaejtettünk egy State Beach boondock kempinget egy éjszakára. Nos, az út ide hogy is mondjam, egy hangyafaszányit kacskaringós volt. I MEAN BRUTÁL KACSKARINGÓS!!

DE jelentem mi a magunk 4 tonnájával méltán álltuk a sarat. Finoman, óvatosan, a kormányt meglehetősen aktívan forgatva haladtunk, miközben természetesen minden mögöttünk gyülekező személygépjármű vezetőt elengedtünk a legelső félreállási lehetőségnél.

Itt meg kell jegyeznem, hogy előbb említett szgj vezetők másodoercig nem tapadtak a seggünkre, nem dudáltak de még csak nem is indexeltek vadul balra  (az M7 en ez a 'kedvencünk'...), csak udvariasan kivárták a 'sorukat'. Hihetetlen nem, hogy így is lehet vezetni...

Az út végén várt minket az újabb csoda. Meseszép tengerparti kempingen töltöttük az éjszakát. Egyetlen apróság árnyékolta be csupán a helyet, maga az árnyék. Ezt a kis részét a partnak amolyan örök homály fedi, konkrétan fullköd volt végig. Egy két napra kimondottan különleges, további ködös percekre azonban én nem vágyom. Szóval egy éjszaka kb pont elég is volt nekem. 

Azért időnk így is volt megcsodálni a fekete homok tengerpartot a maga egyedi sziklaformációival.

Ma, azaz vasárnap délelőtt fiúk elugrottak a nem messze lévő seaglass beach-re, ahonnan fejenként 2 zsák tengeri üveggel tértek haza. Utána gyors ebéd (rakott krumpli ezúttal) és már haladunk a jávor szarvasok birodalma felé, továbbra is észak az irány!