Hosszú utat tettünk meg a grizzlyktől a híres vörös sziklákig, de végül egy átszállással megérkeztünk az utolsó nagy falatunkhoz, Dél-Utah-hoz, azon belül is, Moab-hoz, az első állomásunkhoz.
A 30 C fokon izzó sivatagi boondock helyünk mindössze néhány mérföldre volt az Arches valamint a Canyonland Nemzeti Parkoktól. Megkezdtük hát a vízspórolós másfél hetünket ezen a csodás, tágas, roppant homokos és kaktuszos és nem utolsó sorban teljesen ingyenes BLM területen.
Érkezésünk utáni pár napban az Arches-t fedeztük fel. WOW, azok az ívek mindenütt, amerre csak a szem ellát...Kisebb, nagyobb, rövidebb, hosszabb, dupla, szimpla szikla ívek...you name it!
Az én kedvencem a Delicate Arch volt. Klassz kis túra útvonal vezetett fel, kicsit sétálós, sokat hegymászos, pont ahogy szeretjük. Kellemesen elfáradva értünk fel és bamm, ott magaslott előttünk a hegy tetején az ív, ami abszolút hű volt a nevéhez. A szikla ív egy ponton nagyon el volt már vékonyodva, olyannyira, hogy ha nem tudná az ember, hogy ezen képződmények kialakulásához több kell néhány napnál, azt hihetné, hogy most fog ketté törni..Nem tört! :)
Arches után Canyonland-et fedeztük fel. Rögtön a park bejárától néhány méterre vettünk egy balos kanyart, ami konkrétan levitt a canyon aljába. Hát az valami besz***ás volt. Egy majdnem totál egyenes föld utat alakítottak ki a szikla perem mentén, amit simán megcsináltunk a truck-kal. Lent kicsit bóklásztunk, kilátásban gyönyörködtünk és magyarokkal ismerkedtünk, azaz pontosan eggyel. Vicces volt, mikor kiszálltunk a kocsiból, kölkökkel épp nekikezdtem a szokásos harcnak, hogy márpedig be kell kennem őket naptejjel, mivel sivatagban vagyunk, déli tizenkettő, kb 88C estébé estébé.. mire megszólal a srác "Helló! Ezek szerint Ti is magyarok vagytok?!".
Miután megállapítottuk, hogy bazi kicsi a világ, dumáltunk is egy kicsit. Tamás, mint fiatal gépészmérnök jött ki 5 évvel ezelőtt Denverbe, és saját elmondása szerint nem is igen tervez vissza költözni Európába!
Vasárnap gyereknap volt, ugye! Mondjuk melyik nap nem az?! Nos nálunk minden gyermek meg lett ünnepelve, kiskorú nagykorú egyaránt.. Béreltünk 1-1 jeep-et és nekivágtunk minden olyan földútnak, ahol legalább egy méteres bukkanók és kátyúk tarkították azokat. Mondanom sem kell gondolom, hogy az Apukák fülig érő szájjal kenték neki (ahogy ők nevezik). Dehát, ha a gyermek boldog, az Anya is az...
Egyik kedvenc útvonal természetesen a "creek crossing" volt. Mindkét "fun car" alaposan le lett mosva minden létező oldalról...Árpi és Miki, miután felidézte a bérautós tanácsait (kérését??) , miszerint "A patakon csak szép lassan érdemes keresztül hajtani, hogy ne csapódjon fel a kocsira a víz", nos a mi férjeink, ahogy kell, kövér gázt adtak és 'kenték neki'... Lássuk be, nem sok az élvezet az óvatoskodásban...!
Mielőtt visszavittük a kocsit természetesen lemosattuk, kipórszívóztuk, megtankoltuk, megveregettük a vállat, ahogy illik!
Másnap munka után Goblin Valley következett. Nagyon érdekes hely ez is. Kimondott puha homok szikla képződmények mindenfelé. Én homok gombának nevezem őket és imádtam baralngolni közöttük.
Ezzel ki is merítettük Moab-ot és egy időre a boondockot. Teljes mértékben készen álltunk egy full hookup-ra! Szerdai napon bontottunk sátrat és munka után egyből indultunk is a következő célponthoz, Bluff városába.
A kempingtől nem igen voltunk elájulva, a site-unktól meg konkrétan dobtunk egy hátast. Telefonban a néni elfelejtette mondani, hogy a mobil wc-től nem messzebb, mint 2 mm-re lesz a trailer-ünk. Mindegy túléltük, csak azé na...!
Innen néztük meg először a Natural Bridges National Monument-et. Amennyiben az arch-okból még nem lett volna elég, akkor jöhetnek a természetes szikla hídak!
Ha Moab-nál sokalltam esetleg a harmincfokot, hát itt megkaptuk a nettó negyvenet! És ha ez nem elég, mellé lágyan simogatott a minimum 100 fokos szellő...Ez kérem a sivatagi nyár.
Hozzáteszem, mi lenni pöttyet perverzek és élvezzük, ezt mondjuk a gyermekeink nevében NEM mondhatom el!
'Anya én MEGDÖGLÖK, azonnal kérek hideg levegőt!'
Hangzik el a kicsi szájából úgy rutin szerűen 5 percenként.
Szombaton sűrű napunk volt. Először benéztünk Bluff városában lévő klassz skanzenbe. Itt láthattunk eredeti 1800as évekből való rönk házat, reprodukált sulit, templomot, katonai szállásokat, működő kutat. A fiúk fogtak lasszóval, mostak aranyat, ültek szekeren, ettek egrest a bokorról és epret a zeperfáról sőt még gépi fagyiztak is...
Szerintem mindenki elégedett volt.
Utána 'elszaladtunk' egy igen híres film méltán híres jelenetének helyszínéhez. Csak annyit mondok : 'Fuss Forest fuss!'.
Döbbenetes volt ott lenni, ott futni (mert naná, hogy....Igaz az autós forgalom néha közbe-közbeszólt, de mi mindent is megoldunk...ugye!), ahol sok sok sok éve Tom Hanks...
Forgalomnak megköszöntük az együttműködést és indultunk is a következő célponthoz, Goosenecks State Park.
Million Dollar Views, így emlegetik ezt a parkot és nem véletlenül. A San Juan folyó vmi elképesztő ívet jár meg a canyon-ok között.
Az ember csak áll és azon filózik, hogy ez hogy??!! Felfoghatatlan szépség az, amit ajándékba ad a természet! Kár, hogy nem becsüljük meg eléggé, pedig nagyon kellene...nade ne kanyarodjunk el...
Utolsó helyszín aznapra a Valley of The Gods volt. Itt elfogytak a szavak. Frappánsabb nevet kitalálni nem lehetett volna e völgynek. Égig érő vörös szikla tornyok egymás után. Ahogy bolyongasz közöttük elszédülsz, és nem csak a perzselő nap sugaraitól. Szinte hallottam az indiánokat imádkozni az Istenek lábánál! Mesélt a táj...
Véget ért a szombat is, jött hát a vasárnap, s azzal együtt a hurcolkodás. Ezúttal Kanab az uticél.
Itt is full hookup-pal kényeztettük magunkat. Vasárnap kora délután érkeztünk a kempinghez. Gyors sátor állítás és már gurultunk is délre, Arizonába a Grand Canyon Északi pereméhez. Néhány hónapja a déli részt fedeztük fel, de akkor még az északi teljesen le volt zárva a hó miatt. Így pont jól jött ki, hogy júniusra értünk Kanab-ba, mert onnan csak másfél óra autókázásra volt. Hát bevallom, nekem csalódás volt a North Rim a South-hoz képest. Nyilván nem csináltuk meg a 40 km-es North Kaibab trail-t, de egy órácska erejéig azért lebandukoltunk tájat nézni. És hát az a déli túra útvonal közelébe sem ért látványra. Persze, ha az ember az egész túrát megcsinálja (mint télen mi a délit) , akkor biztos lát csodát..
Na de a lényeg, hogy ezt is kipipálhattuk.
Másnap, azaz hétfőn korán indultunk, mert egy izgalmas túrát terveztünk be. Ún. slot canyonba mentünk kirándulni, becsületes nevén Buckskin Gulch. Hát ez valami elképesztő élmény volt, tényleg, még így 8 hónap után is felvillanyozott mindannyiunkat! Néhol olyan keskeny réseken kellet átpréselődnünk, hogy rendesen hasbehúzás, minden, ami kell. Hihetetlen, mire képes a csapadék/víz sodrás. Volt olyan rész, ahol több tíz méter magasan láttuk a víz hordalékot. Igen! Ez azt jelenti, ha itt esik, akkor nagyon nem akarsz itt sétafindikálni, mert az nagy eséllyel az uccso sétád lesz...
Mielőtt felelőtlen ősöknek lennénk kikiáltva, gyorsan mondom, napokkal előre követtük a csapadék jelentést, (nem a Gálvölgyi félét :D) mondhatni biztosra mentünk és minden rendben is volt!
Kedden úgy döntöttünk, 'csak' poolozunk és alaposan megünnepeljük Ivánka szülnapját! Azért este még ráijesztettünk a kiskorúakra, hogy csak el kéne menni egy hike-ra gyorsan mielőtt lemegy a nap...Srácok felháborodással vegyített döbbent arca mindent megért...
Klassz nap volt, ilyen is kell!
Szerdán reggel indultunk 8 hónapos túránk legeslegeslegeslegutolsó boondock helyére a Bryce Canyon melletti nemzeti erdőbe!
Meglepő módon éjjelente fűteni kellett, a nappali 38C után ugyanis egészen pontosan a 0 kötőjel 5 C következett! Hozzáteszem boondock lévén ezt nem is bántuk, mert pöttyet egyszerűbb s gyorsabb felfűteni a lakókocsit, mint lehűteni azt.
Ahogy terveztük, megtekintettük a Bryce Canyon Nemzeti Parkot, legalább is egy részt belőle. De egyre nehezebb a srácokat meggyőzni arról, hogy milyen klassz dolog is a kirándulás, amikor tombol a perzselő sivatagi nap kinn...
Volt egy szuper nem betervezett esténk is! Elmentünk egy rodeo-ra! Életünkben nem jártunk még ilyen 'előaadáson', így ez mindannyiunknak szuper érdekes volt! Végre valami, ami a kölköket is lázbahozta. Azért utólag kicsit szarul éreztem magam, amikor megtudtam, hogy a rodeós pacákok (amerikaiul cowboy) nem vadlovakon mutatják be jobb esetben pár másodperces tudásukat, hanem mezei szelíditett pacikon, akiket férfiasságuk tájékán irritálnak ( konkrétan összekötik a töküket) épp csak annyira, hogy kurva idegesen ugráljanak...Rodeot se támogatjuk a jövőben!
Másnap Bryce Canyontól is búcsút vettünk és beírtuk a GPS-be a legeslegeslegleglegleges utolsó célállomásunkat, ami nem más volt, mint Zion, avagy mi esetünkben St George Utah a maga 46 azaz negyvenhat Celsius fokával! Itt hagy jegyezzem meg gyorsan, hogy a sivatagi nyár elsőre könyörtelennek tűnhet, DE abban a 46-ban sem tudok úgy izzadni (in fact sehogy), mint a richmondi 35ben...Ennyit számít a páratartalom, ami St George-ban kb nem volt...(najó 6%).
Még valami, de tényleg nem védeni akarom a sivatagot, hogy 46C lévén kb éjjel nappal, a vízmelegítőt teljesen mellőzni tudtuk. Szószerint forró víz jött a hideg csapból...
Mondjuk az is igaz, hogy ennyi Celsius mellé inkább egy jéghideg limonádét szürcsölgetnél, mintsem a forró kamilla teát...jeget mindenesetre sűrűn gyártottunk ezekben a napokban.
Mivel Árpinak következett az egyhetes ügyelete, így bő másfél hétre foglaltuk a végső rv parki tartózkodásunkat. Mikor ügyeletes, akkor 24/7 elérhetőnek kell lennie, tehát ilyenkor a poolozáson kívül nem sok semmit tudunk csinálni. Ezt a gyermekek nem bánták túlságosan...
Azért a környéken lévő state parkokat csak nem hagyhattuk ki. Nem bírunk a vérünkkel...Quail Lake is és másnap a Sand Hollow is nagyon tetszett. Utóbbi különösen nagy sikernek örvendett mert fiúkat megleptük egy 6 személyes paddle board-dal (mármint annak bérlésével!) és két felfújható fánkkal! Szuper napunk volt a homokos tó partján!
Ügyelet végezte után kettő perccel már zötyögtünk is a 'final destination' = Zion National Park felé, méghozzá kettesben!! Barátaink felajánlották, hogy akár túrázhatnánk gyerekek nélkül is, amely ajánlatot hálálkodva azonnal elfogadtunk, és már kanyarodtunk is ki a parkból azonnal, mielőtt meggondolnák magukat!
Mit jelentett ez? Nincs 'Anyaaa éhes vagyok, anyaaa megdöglök a melegtől, apaa pontosan mennyit kell hikeolni?, Iván hagyjál már béken! Anyaaa Ájon basztat!' , van helyette 'WOW ez gyönyörű!, szerintem csináljuk meg a Narrows után az Emerald Pool-t is nem? De abszolut!' ! Szumma szummárum volt egy nyugodt, csodás élményekkel teli kirándulós napunk, amelyben egyszer se kellett üvöltözni :) !
Másnap nagy nap volt! Elérkeztünk az utolsó túránkhoz, Observation Point. Fiúkkal együtt vágtunk neki ennek a 8 mérföldes kalandnak. Azt mondják, ez a túra ugyan hosszabb, de kevésbé veszélyes, mint a világhírű Angels Landing, és a végeredmény szempontjából ugyanaz.
Áron maga volt a hős, szó nélkül vitte végig a vízzel teli hátizsákot, na a kicsiről már ugyanezt nem lehetett elmondani, dehát nem alakulhat minden mindig tökéletesen. Azért végigcsinálta Iván is a túrát!
A látvány pedig megint pazar volt! Szinte láttuk az alászálló angyalokat...
Szerdán pedig elérkezett a búcsú ideje, aminek azt gondolom méltóképp megadtuk a módját!
A 4 fiú egész nap együtt őrültködhetett a poolban, közben ezerrel ment a csajozás. Este a 4 felnőtt is megkapta jutalmát. Hosszú hosszú idő után más főzött ránk...Kiültünk Zion egyik leghangulatosabb teraszára, az Ahi Tuna steak-emet azóta is emlegetem, ugyanúgy mint Árpád a bárány sültjét! Isteni volt minden!
Lezártuk életünk egyik legmeghatározóbb szakaszát!
Indulás haza! VIRGINIA HERE WE COME!
