Anyukámékat 3 nappal ezelőtt tettük fel a gépre DC ben. Utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy mindhárman kikisérjük Őket a reptérre. Anyu brutálisan túlaggódik mindent gyerekkel kapcsolatban, én noha nem mondtam, azért utólag már bevallom valószínű Anyu miatt is, de szintén aggódtam, hogy vajon Kisbabám hogy fogja viselni a búcsút? Még nem volt ilyen, hiszen múltkor "csak úgy" eltűntek Nagyiék. Persze meg is volt a bőjtje, hiszen kb 3 hónapig pisilni se mehettem el, mert a gyerek rettegett, hogy nem jövök vissza, emiatt is döntöttünk úgy, hogy igenis el kell búcsúztatni őket egymástól!

Így utólag már pláne ezt mondom, hogy a legjobb döntés volt, mert a gyereket EGYÁLTALÁN nem viselte meg! Kb fél percig pityergett mikor Nagyiék távolodtak, de ahogy kiértünk gyerekkel már az épp leszálló gépet vizsgálta, és kérdezte "Apa hóó van?". Nos hát ennyire volt "szörnyű drámai" a búcsúzás :)

Anyunak nyilván sokkal szörnyűbb egy ilyen búcsúzás, amit meg is értek, egyetlen lánya vagyok, és a gyerekünk egyetlen unokája, és most megint várni kell néhány hónapot, míg megint láthatja..

Ez az 5 hét most egész jól telt, mi is voltunk többször kettesben erre arra, valamint kölkök nélkül is meg tudtuk oldani még néhány párral a baráti társaságból, hogy elmentünk egyet dumálni és sört szürcsolgetni :)

De jók voltak a közös programok, nevelő apámnak nagyon tetszik Richmond, elmondása alapján gyakorlatilag ide is költözne, ha arról lenne szó :)

Azért persze jól esik az embernek visszakapni a kis megszokodt "minden napjait" a családdal. Most megint vittük Apát dolgozni (mert még mindig csak 1 autónk van :) ), aztán irány az imádott Botanikus kert, ahol találka a haverokkal.

Ehét szombaton nagy izgalmak elé nézünk! Előszőr vesszük igénybe a fitness club"unk"  child watch szolgáltatását, azaz "ledobom gyereket" , míg mi zumbázunk...Persze lesznek ott haverok, méghozzá magyarok, azért nem dobnám be egyből a 6feet mélységbe :) Barátaink szerint én szídom Anyut, hogy milyen parázós gyerekkel kapcsolatban, és erre én is ugyanezt csinálom bizonyos témákban...és a legrosszabb az egészben, hogy EZ IGAZ :S Nade most szombaton majd jól beprogramozom, hogy MINDEN SZUPER LESZ, ÉS GYEREK IMÁDNI FOGJA A JÁTÉKOT ANYA NÉLKÜL HAVEROKKAL :))

Más: Tegnap gyerek finom jelezte, hogy márpedig a "pámkint fej kejj vágni Anya", nincs mese, nekiestünk tegnap du! Ellőtte skype oltunk Anyuékkal, akik hüledezve hallgatták a tervünket, miszerint a kiskéssel nekiállok tököt nyiszatolni..."ááááh, nehogy nekiess! majd megcsinálja a férjed, ez nagyon kemény, nem fogod bírni elvágni, csak a kezedet..." Na mondom, azért csak megpróbálom, különben sosem tudjuk meg, nem igaz? Jelentem, MINT A VAJAT, úgy lehet vágni ezt a tökfajtát! Nem véletlenül lett ez a halloween egyik elengedhetetlen eleme! Marha könnyű vele dolgozni, és a legjobb a fincsi tökmag, amit aztán gyorsan meg is lehet sütni! Én is úgy tettem. Gyerekünk azóta is minden alkalommal, amikor elmegyünk a tök mellett, köszön neki, megnézi, megkérdezi, hogy "ez mi???" mintha nem tudná. Aztán ha válaszolsz neki, akkor csak mosolyog :) Aztán jön a következő kérdés "és mi van benne Anya??" "gyertya kicsikém, tudod tegnap este meggyújtottuk, majd ma is meggyújtjuk jó?" "gyejjjtya?? meggyúúúúújtjuk????"

És mondanom sem kell, hogy már megvettük a candy vödröt is :)))) Gyerek magának választotta, és közölte, hogy Mindenkinek fog adni a sok finomságból, amiket majd összegyűjt! :))) Hát ilyen egy aranyszívű kiskópénk van nekünk! :))

Egyébként nekem eddig tetszik ez a halloweenesdi, rengeteg ház kertje már most ki van díszitve, néhol gyönyörű fényekkel, néhol ijesztő szellemekkel, de valahogy van egy jó hangulata, és tetszik az ötlet! Kár, hogy otthon nincs ilyen, illetve nem is az a kár, hanem, hogy nálunk valahogy elvesznek a régi fantasztikus tradíciók, mint pl húsvéti házjárás/locsolkodás. Engem szerintem utoljára kb 25 évvel ezelőtt locsoltak meg "idegenek". Itt a gyerekesek nyakukba veszik a családot, és járják a házakat a környező utcákban, és ahol ég a villany, oda könyörtelenűl csengetnek, majd azt kiáltják "trick or treat?" és már tartják is a kis vödröcskéiket...Édesek lehetnek, alig várom már okt 31 ét :))

Szerző: Nikili  2012.10.17. 20:22 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://amerika.blog.hu/api/trackback/id/tr654854973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása