Asheville-nél hagytam abba a tudosítást, de mielőtt folytatnám, muszáj ezt a kis intermezzót beszúrnom 2 állam és hàrom aligátor közé!
Tegnapi csoda kirándulásunk után a Providence Canyonba, kellemesen kifáradva, családot ellátva, Ruminit továbbolvasva, dedeket elaltatva megérdemelt szabad időmet töltögettem. Egyszer csak a lakóparkunk saját oldalán megakadt a szemem egy nagyon kedves szomszédunk posztján. Köszönetet mondott az összes barátjának és szomszédjának minden segítségért, amit mostanában kap. A szóban forgó hölgy egy nagyon súlyos betegségben (sclerosis multiplexben) szenved. Jelen pillanatban egy új kezelést próbálnak ki rajta, aminek következtében nagyon legyengült az immunrendszere és rendkívűl rosszul van a kezelés mellékhatásaitól (hányás, gyengeség stb). Ezen okból kifolyólag 3 hónap szigorú karantént javasoltak az orvosai.
Egy hete azonban az egyetlen pénzkereső a családban, a férje, eltörte a csuklóját, amivel az ER on kötött ki. Azóta otthon lábadozik, de nem sokat tud segíteni így pl főzésben..
Abban a szent pillanatban, ahogy erről a közvetlen szomszédjai értesültek, azonnal nekiálltak segítséget nyùjtani, továbbá távolabbi szomszédok tudtára adni a történteket, akik szintén felugrottak a segítő vonatra.
És itt most nem pénzről beszélünk, hanem elképesztő kis gesztusokról. Pl hetente egyszer visz vmelyik szomszéd egy komplett vacsit az egész családnak. Ahogy olvastam azt az őszinte, hálától roskadozó köszönő posztot, azonnal írtam Christinnek (aki a fő szervezője a segítő járatnak), hogy szeretnék én is felszállni. Christin vette a fáradtságot és készített egy sign up linket, elkerülni szándékozva, hogy pl négyen beállítsunk ugyanazon a napsütéses szerdai napon egy-egy hatalmas adag ... hm.. mondjuk körömpörkülttel...Mondjuk most én amúgy is nehézkesen tudnék Mechanicsville ben kopogtatni bárki ajtaján, de nyilván rendelni is ér.
Fent említett hölggyel egyébként életem során eddig kettő alkalommal találkoztam lakóparki csajos összejöveteleken. Azt gondolom bátran kijelenthetem tehát, hogy nem vagyunk barátnők, DE leírhatatlanul jó érzés, hogy az egyik napon én fogom a vacsorát szolgáltatni a család számára (ha akkor már otthon, akkor én főzök, ha még a sivatagot járjuk akkor én rendelek.)
