Ti is emlékeztek erre e feliratra Ausztriában még az átkos után nem sokkal, vagy talán már alatta is??!! Rögtön a határátkelőnél, ha jól emlékszem...Nos azt kell, hogy mondjam, hogy nem hazuttoljuk meg magunkat :S

2 hete voltunk egy nagyon kedves itteni magyar srácnak az eskövőjén. Lévén az ara is magyar, így gyakorlatilag olyan érzésed volt, mintha otthon elmentél volna egy haver esküvőjére, szinte csak magyarok voltak..csak egy kisebb oceánnal odébb voltál..

Mivel puhányok voltunk Apával, így nem mertük bébisintérre hagyni kölköt, aki íly módon velünktartott a nagy útra! Azért nagy út, mert hogy DC ben volt, bár az sincs olyan messze! Együtt mentünk Mártonékkal, 7 személyes a kocsijuk, így simán befértünk, meg jó buli is volt. Nem beszélve arról, hogy előző nap is náluk aludtunk, merthogy  egy időben amábár más helyszínen Apa sörözött Mártonnal, mi meg boroztunk Arival..mikor ez kiderült, már késő volt :D Bánatukban nyitottunk hát még 1-2-3-4..stb üveg bort, és jó beba...tunk. Na tehát ez előzte meg a lagzi napját, majd másnap "elugrottunk Rohanokba" és egészen ott voltunk, míg el nem indultunk DC be :)

Én bevállaltam a vezetést hazafelé, hiszen gyerek ugy is nálunk volt, plusz utólag már pláne jó ötlet volt, mert hogy kb a vizen kívűl konkrétan semmit nem kívántam aznap :) 

Viszont mivel sejtettük, hogy gyereket nem biztos hogy a lagzi minden pillanata úgy köti majd le, ahogy azt mi is imádnánk, így aztán elvittük neki imádott "taglet" et (gyerek így hívja :)) ), és amikor láttuk, hogy nincs kiút belőttünk rajta 4-5 tesz vesz várost..most az a sláger..Egyébként tudni kell, hogy nálunk CSAK ünnepnapokkor van mesenézés, na meg, ha Anya meg Apa bulizni akar :).

Mivel gyerek tökéletesen csendben hallgatta a mesét a Nexus on, így mi simán "otthagytuk" a kanappén (ja igen, mert ez egy "házibuli" volt) és bevonultunk örjöngeni a táncszobába (2 méterre tőle). Ez így ment sokáig, majd egyszercsak, amikor Apa már nem volt szomjas, és gyereket is már letettük aludni (ja igen, gyerek simán a "már minálunk babám-ra, aztán a "YMCA" re úgy bevágta a szunyát az egyik hálóban, mint a sicc..)gondoltam, hogy akkor gyorsan elpakolom a tabletet, mielőtt totál elfeledkezünk róla, és otthagyjuk..

Na gondolom mondanom nem kell, hogy a sztori innentől kezd izgivé válni, mert hogy GUESS what, a Nexus NEM VOLT MEG...45 cm es magassarkúmban 5ször végiggaloppoztam a nem kicsi kecót, sarkamat már külön kézben vittem, de tabletnek se híre, se hamva..mindenkit, akit ismertem, végigkérdeztem, hogy nem látta e véletlenül, mert gyerekemnél volt eddig, és gyerek ott a kanapén nézte csak..stb..DE sajnos senki nem látta..csak még gyerek kezében néhány órával előtte...

Nagyon nem akartam ezzel baszódni, mert biztos voltam benne, hogy nyilván gyerekem tette le valami elképzelhetetlen helyre, és azért nem találom, de majd nyilván másnap, ha megnézik a házigazdák, megtalálják...Így szóltam is nekik gyorsan, hogy ez meg az, és itt meg ott volt vele a gyerek, aztán lehet hogy az én gyerekem, vagy akár másik gyerek fogta azt elvitte mondjuk egy virágcserépbe..mitomén?!! Meg is beszéltem a házigazdákkal, hogy feltétlenül át fogják nézni, meg hát a haverunknak is mondtuk, bár őt nem annyira akartam terhelni ilyen marhasággal, mégiscsak az esküvője volt  vagy mi nem??!! No szumma szummárum, mindenkit végigkérdeztünk nem látta e, illetve megkértük az illetékeseket, hogy nézzék már meg, és ha megvan küldjék már el haverunkkal! 

Ok persze!

Na lehet találgatni..meglett e..??!!!! BINGO! Haverunk konkrétan már csak fémkeresővel nem ment végig a házon másnap, meg még harmadnap is, és azóta is lelkibeteg..mert a Nexust -akkor most már itt kimondom- ELLOPTÁK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Hát basztatok már ilyet??? már bocsánat, de én még mindig nem tértem magamhoz...Hozzá kell tennem, hogy Apával beszéltük, hogy mondjuk mindez otthon azért nem történhetett volna meg, mert SOHA SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK között nem hagytunk volna "magára" egy 3 éves gyereket egy táblagéppel, max ha magunkraszíjjazzuk a gépet.....De itt annyira hozzászoksz, hogy SENKI, DE KOMOLYAN SENKI hozzá nem érne a másik cuccához, hogy senki DE KOMOLYAN SENKI nem zárja a kocsiajtót, hogy SENKI, DE KOMOLYAN SENKI nem veszi ki a laptop táskát, amikor bemegy mondjuk vásárolni és még folytathatnám, csak már kurva álmos vagyok...hogy aztán nagyot koppansz, amikor magyar buliban vagy, és úgy tűnik el a cuccod, ahogy az meg van írva....Hát szégyen és gyalázat, de magyar buli kellett ahhoz, hogy meglopjanak minket itt az USA ban...

Megyek is, erre aludni kell!!!

ui.:  Azért ennek ellenére én azt mondom, hogy természetesen nem szabad általánosítani, nyilván valóan nem minden magyar ilyen, csak tényleg elszomorított a tény, hogy basztikula télleg egy magyar buli kellett ehhez???!!!

ui.2: én még mindig titkon várom, hogy hívnak haverék, hogy most halászták ki a tabletet a halas akváriumból...

Szerző: Nikili  2013.03.13. 03:31 10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerika.blog.hu/api/trackback/id/tr575132040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AmerikaiÁlom 2013.03.17. 16:31:09

Hát ehhez inkább nem fűznék semmit :S

seizetheday 2013.03.25. 08:52:30

Ezt a szégyent! Tényleg az ember sokszor már inkább elhallgatná a származását..
Amúgy sziasztok! Szia Niki! Kezdettől fogva olvasom a blogod, hőzöngtem is a newcomers-en, ha nem írtál sokáig :-) Az az oldal úgy tűnik köddé vált. A fórum már amúgy is használhatatlan volt.
Ja, "littlebird" voltam ott.

Nikili 2013.03.31. 05:06:30

@seizetheday:
Sziaa! Na hol jártok? Még otthon???
ja igen, a newcomers-t én már nem is nézem...De ha jól emlékszem átköltözött a forum egy másik oldalra! csak az nekem kicsit átláthatatlan volt, úgyhogy nem voltam túl aktív..már a címét sem tudom :)
Örülök hogy olvasol :)
majd írj hogy mi van veletek!

seizetheday 2013.04.05. 09:46:46

Hali!
Itt az új fórum linkje, ha meg szeretnétek nézni, esetleg regelni:
forums.immigration.com/showthread.php?551877-DV-2013-Hungarian-Selected-Meeting-Point
Juicee néven fut Judit, képzeljétek, már Vegasban vannak kb. 2 hete :-) Várják az ssn-t.
Niki, kérdésedre válaszolva, mi még itthon, hisz nem vagyunk szerencsés kihúzottak.. Most májusban várjuk másodszor az eredményt. Apropó zk-lottó: newcomersre nemrégiben valaki belinkelt egy amcsi cikket, amelyben a zk-lottó megszüntetését sürgető képviselőről volt valami cikk. És hogy most véghez is viszik ezt törvényileg. Nem volt időm keresgélni, meg utánaolvasni. Tud valaki erről infót, hogy megszüntetik-e vagy sem? Mert ha igen, akkor nekünk ugrott az amcsi álom...
Ki tudja, talán mindennek megvan az oka. Nem görcsölök már rajta. A tavalyi húzás után egy fél napig pityeregtem, de túlléptem hamar - mi mást tehetnék. Valószínűleg itt van dolgunk. Azért izgulni fogok idén is május elején. Szorítsatok :-)

AmerikaiÁlom 2013.04.05. 21:44:23

@seizetheday: De jó, hogy belinkelted az új címet, mert én nem találtam :) Én még azt olvastam a zk lottóról, hogy az alsóház elfogadta a törvénytervezetet, amiben az állt, hogy igen, megszüntetik, de a felsőház még nem döntött akkor. Ez pár hónapja volt, azóta nem tudom, mi van.

AmerikaiÁlom 2013.04.05. 21:50:40

@seizetheday:
Én tök hü..e vagyok ehhez az oldalhoz, nem találok semmit :S

seizetheday 2013.04.09. 11:49:40

Hali! Tudom, hogy első ránézésre brutál átláthatatlan az oldal, de azt linkeltem be, ahol a magyarok diskurzusa folyik! Angolul megy a csevej, mondván, hogy az egész oldalon alap-nyelv, de pl. éppen most regelt Bukfenc, aki megírta, hogy ő bizony magyarul ír :-) Szóval nyisd meg a linket, görgesd le az oldalt, és ott néhány kivételtől eltekintve a magyarok írkálnak. Regisztrálni nem túl bonyolult, ha hozzá is akarsz szólni a témához. Én se vagyok egy nagy info-zseni, de megoldottam - Neked is menni fog!

AmerikaiÁlom 2013.04.11. 09:37:18

@seizetheday:

ŐŐŐ, izééé, én volnék Bukfenc :)))

seizetheday 2013.04.16. 08:55:38

Ez marha érdekes. Azonnal válaszoltam Bukfenc utolsó kommentjére, meg is néztem, itt volt az oldalon. És eltűnt...
Tömören: jót röhögtem, hogy Te vagy Bukfenc :-)

AmerikaiÁlom 2013.04.17. 17:39:59

@seizetheday:
:)))) Még jó, hogy nem hordtad le szegény Bukfencet, mi ??? :))) Amúgy már átlátom az oldalt, de az angol írás még nem megy, ezért inkább nem is írtam mostanában semmit :S Tudom, gáz, ha egyszer Amcsiba készülünk... Na, de majd megjön a "hangom" :)
süti beállítások módosítása