Még mindig alig térek magamhoz a hírtől, amit egyik szomszéd hölgy mondott. Sokkal vidámabb témával terveztem jelentkezni, hiszen voltunk 4 napot síelni, ami fenomenális volt, de azt hiszem most nem tudok ráhangolódni semmire, ami vicces és jópofa.
Szóval tegnap éjjel leesett kb 30 centi hó, aminek senki nem örült, kivéve minden 10 éven alulit, beleértve a mi nagyfiunkat is! Reggel 7:05 kor még fejére húzott takaróval horkolt, amikor én épp az óvoda honlapján ellenőriztem a nyitvatartást. A mi ovink átlagon felüli, szinte mindig nyitva szokott lenni kisebb havazások esetén, de ez most betett nekik is! Ma zárva voltak. Gyorsan sms-ztem a főnöknőmnek, hogy ma nem tudok menni, amit Ő már nyilván tudott, hiszen az Ő kislánya már sulis, és az iskolák konkrétan két szem hó leesése után már nem nyitnak ki.
Miután kellemes hószórakozást kívántunk egymásnak, Áron is felébredt. Miután javasoltam neki, hogy kukkantson ki az ablakon, mert meglepi van, rohant mint őrült, és ugrálva öltözött. 20 percen belül (jobb esetben fél óra az öltözködés, általában kisebb nagyobb harcok árán) teljes harci mezben (síruha ofkorsz) az előtérben toporgott már!
Én is magamra kaptam a szkafandert és usgyi a gyönyörű szűz ropogós hóba!
Áron épp hempereg, én épp seprűvel távolítom el a havat kocsi tetejéről, kacagunk, jól érezzük magunkat, mikor látom jön egy hölgy 3 gyerekkel. Szemüveg nélkül csak testközelből ismertem meg, hogy velük voltunk játszóterezni novemberben tavaly. Kedves családnak tűnt, fiu ikrek meg egy kislány.
Jeanette nagy mosollyal üdvözölt, én is őt. Rögtön kérdezte, hogy vagyunk mint vagyunk?! Szánkózni indultak, kérdezte nem tartunk e velük, de Áron szótlanul ácsorgott kb 5 méterre, szóval sejtettem, hogy nem akar menni.. Így pár szót váltottunk itt a ház előtt. Aztán megkérdeztem én is, hogy teltek az ünnepek, rég nem beszéltünk. Láttam, hogy valami nem stimmel nála, csóválta a fejét, és ennyit mondott, "Not good, not good at all". És rögtön folytatta három szóval " My husband died!"
Azt hiszem, hogy szó szerint elakadt a szavam, és levegőt is nehezen kaptam... TESSÉK?????????
Jeanette szinte nevetve (mintha valami baromi rossz vicc lenne) ismétli megint "My husband died! I still wanna wake up!! It's gotta be a bad dream!".
Aztán hirtelen nem tudtam mit mondani, megöleltem szorosan, éreztem, hogy eddig tudta magát tartani előttem....Sírt... mély fájdalom, megnemértés, kétségbeesés volt abban az ölelésben... Én is sírtam, és tiszta hülyének éreztem magam, mert egy szó nem sok, annyit nem tudtam mondani... Szerettem volna valami biztatót mondani, DE MIT????
Mi lehet biztató egy 38 éves nőnek, aki elment egyik nap edzeni 2kor, és mire hazaért egy óra múlva, ott találta a földön holtan a 40 éves férjét???
40 éves...egészséges...nem ivott....nem dohányzott
Mi ez???? Rossz álom, ez tényleg csak egy rossz álom lehet!!!
Úgy láttam rajta, hogy szeretne róla beszélni, és így is volt! Mondta, hogy sajnos azóta sem jöttek rá az orvosok , hogy mi volt az ok! Néhány dolgot kizártak, öngyilkosság/szivinfarktus/stroke. De akkor mi? Jeanette azt mondta, hogy szerinte rossz ember halt meg, semmi értelme nincs ennek az egésznek! Istenem, és tényleg semmi értelme! Egyszerűen mostanáig nem térek magamhoz. Nem ismerjük őket, a férjével sosem találkoztunk, de egyszerűen annyira lesújtott a hír, hogy nem tudom elmondani!
Ennyi lenne az élet??
Annyira utálom a hülye közhelyeket, de egyszerűen tényleg "Úgy kell, hogy éljünk ma, mintha ez lenne az utolsó napunk!"
Az ok, amiért ezt megírtam azontúl, hogy minden napjaimat szoktam megosztani, az üzenet, hogy mennyire becsülnünk kell az életet! Megint egy idegesítő közhely!
Ilyen hír hallatán mindig magamba nézek, és elgondolkodom, hogy tegnap/ma mi is bosszantott fel, és gyorsan elszégyellem magam! Gyorsan hálát adok MINDENKIMNEK, akim van. Mérhetetlen boldogság és egyben aggodalom tölt el! Boldogság, hogy a világ legszerencsésebb emberének tartom magam, aki tökéletes boldogságban él férjével és gyönyörű gyerekével! Aggodalom, hogy ezt a csodát milyen "pofon egyszerűen" el lehet veszteni bármelyik pillanatban...
Engedjetek meg utolsó gondolatként egy idézetet ezzel kapcsolatban, és ígérem határos időn belül jelentkezem a sokkal vidámabb sí utunkról beszámolva!
Ha van egyetlen érték a Földön, akkor az az emberi élet. Mert megismételhetetlen és visszahozhatatlan.
