Ez egy kiegészítés ehhez a bejegyzéshez!

Örülök, hogy többen is írtatok erre a posztra IS! :) A lényeg, amit tudnia kell mindenkinek, hogy nem vagyok épp a mestere a pontos információ átadásának! Amikor hallgatok, nézek, olvasok valamit és szeretném másokkal megosztani, az igény a teljességre ugyan megvan, de általában a teljesség csak nem jön össze :) Szóval tényleg, ha picit is érdekel valakit ez a téma, NE HAGYATKOZZON reám, mert béna vagyok ebben télleg :) 

Uram fejét látom, amikor elolvassa a posztot "MANCI!!!!! JÉZUSOM...kurvára nem is ez volt a lényeg.." blablabla..már megszoktam mert ismerem magamat is meg Őt is :D. Szal plíz télleg inkább nézzetek meg ha van időtök, megéri!

Még valami! Igen, valóban utópisztikusnak tűnik ez a "javak egyenlő szétosztása emberek között stb", mégis van egy fontos dolog, amit meg kell, hogy osszak veletek!

Alig egy éve élünk itt Richmondban, és máris természetes, hogy sokszor nem zárjuk be a kocsit! Hogy szanaszéjjel hagyunk mindent az utcán a házunk előtt, hogy a lakás ajtaját nem zárom be, amikor átugrom közértbe akár fél órára is..ésatöbbi! Természetes, hogy nem érzem kényszerét, hogy rohanjak, mert senki nem teszi, hogy lelassítok 25 re, amikor villog a suli előtt a 25 ös tábla, hogy megállok, ha zábra előtt áll valaki, hogy mindenkire MINDENKIRE rámosolygok, aki csak szembejön, de továbmegyek, hogy MINDNEKINEK köszönök az utcán, ha sétálok/unk. Természetes, hogy a táskát bennhagyom MINDEN ÉRTÉKKEL, ridikölömmel premierplán ban a kocsiban!

Nyugi nem sorolom tovább, de ez tényleg istibizi, MIND MIND természetessé vált! Pedig ismétlem, még csak 1 darab éve élünk itt!!!!!

Miért írtam ezt most le? Mert ez ékes bizonyítéka, eklatáns példája a társadalom Rád gyakorolt hatására! Ha a többiek nem rohannak, én miért tegyem??? Ha mindneki benn hagyja a pénztárcáját a kocsijában, mert SENKI NEM FOGJA feltörni, akkor mi a szarnak vegyem ki????

Asszimilálódsz, ennyi...a szarhoz épp úgy mint a jóhoz!

És akkor itt jöhet a bejegyzésem :

Tegnapi bejegyzésemben említettem érintőlegesen valamit, ami nagyon megfogott engem és férjemet! Remélem nem veszi senki zokon tőlem, ha kiadom magamból a gondolataimat ezzel kapcsolatban!

Ne ijedjen halálra senki, nem szándékozunk v(b)érünket adni semmilyen szektának, nem kívánok senkit meggyőzni semmilyen mennyország eljöveteléről, ahogyan nem kívánok semmilyen reklámot sem csinálni senki részére! 

Mivel ez egy személyes blog, méghozzá az enyém, így fontosnak tartom leírni azokat a momentumokat/információkat/tapasztalásokat, amelyek bármilyen szinten befolyásolják minden-napjaimat, akár az életemet?! 

Ha esetleg túl hosszúra vagy túl rövidre sikeredne, elnézést előre! :) Ha esetleg bárki hitével ellentétes lenne az amiben én hiszek, azért nem kérek elnézést, hiszen ezért vagyunk emberek, nemigaz?

Én ama csoport tagja vagyok, akiket még bébi korukban megkereszteltek szüleik mondván "ezt így szokás!". Mitöbb hittanra is jártam, sőt kapaszkodjon meg mindenki, elsőáldozó is voltam, de tovább megyek BÉRMÁLKOZTAM IS!! hoppá :). Még én is felkacagok, amikor felidézem hittanon töltött perceimet :) IMÁDTAM minden percét, hiszen B. MIklós is odajárt, és fülig szerelmes voltam belé! Így hát nem volt kérdéses számomra : a Szent György Kápolna maga a mennyország, legalábbis nekem ;-). Általános iskolában egyik nagy barátnőmmel Szilvivel jártunk együtt hittanra, és egész jó kis csapat kerekedett ott. MIndekttőnknek teljesen megegyező érdekünk volt a hittanon való részvétel. Szilvi érdekét Robinak, enyémet mint már említettem Miklósnak hívták! :) Utólag meggyónom nektek, nem kevésszer fordult elő, hogy könnyezve a röhögéstől, levegőt megpróbálván visszatartva kúsztam ki a padló alatt Kálmán atya óráján.. Elképesztő poénok mentek, a legjobb az volt, amikor Szilvi gyónt. Szilvi sosem tudott halkan beszélni, a suttogást pedig hírről sem ismerte. El tudjátok képzelni a szitut, amikor Szilvi beviharzik a gyóntató fadobozba (bocsi, nem tom mi is a neve??), ahol elvette az A4 es papírját, amelyre már napok óta listázta bűneit, majd fenhangon nekikezdett..."Szemtelenkedtem Édesanyámmal, kinyújtottam a nyelvem a matek tanárnőre, sex filmet néztem..."...Szilvin kívűl mi csak a papot hallottuk, ahogy egyre csak ezeket mondja "gyermekem, gyermekem, SZILVIKÉM ne üvölts már annyira, hát mindneki hallja a bűneidet"...Szerintetek? :DDDD

Na így teltek az én hittan éveim, mondom LOVED IT, EVERY SECOND OF IT! Aztán teltek múltak az évek, jött a gimi, és azt vettem észre magamon, hogy a kápolnás idők nagyon hiányoznak, de miért is???El kezdtem gondolkodni, és jééé rájöttem, hogy Isten, meg a mise, meg a pap, meg a templom nem igazán érdekelt sosem..Sosem értettem, mire jó???? Egész kislány lehettem, amikor minden vasárnap mentem templomban nagymamámmal, és egyetlen rész a miséből amit imádtam, az éneklés rész volt! Nem értettem, hogy miért  térdelnek az emberek le, aztán miért állnak fel, aztán megint minek térdelnek vissza? Miért beszél ennyit egy papnak nevezett ürge furka ruhában? Miért csititgatja a mama Gyöngyikét (legkisebb unokatesóm), amikor ő kérdez valamit, miért koldul a templom minden mise alkalmával és legfőképp MIÉRT tesznek a látszólag nem épp "dollár"millióktól duzzadó öreg nénik és bácsik nagy pénzeket abba a kosárba????ÉS pláne MIÉRT engedi ezt az a bizonyos pap, aki épp a szegénység megmentéséről beszél?? MIÉRT??? MIÉRT??? nem értettem, és legfőképp NEM TETSZETT, rohadtul nem tetszett, hogy nekem MIÉRT kell ezt végigülnöm, mikor meghalok az unalomtól, egy kukkot nem értek az egészből és kinn még a nap is süt, stb..De valahogy azt éreztem (mert azért valami mégiscsak maradt a hittanról bennem), hogy bűnt követek el, ha nem megyek misére...

Örömmel tudatom, hogy ez mára megváltozott :) Nem érzem, hogy bűnben élnék 20 éve :) Sőt :)

Viszont sokkal inkább érzem, hogy ez, amiben most élünk rohadtul nem tetszik, és kb olyan érzésem van, mint amikor anno a misén csücsültem...Nem értem, hogy mit jelent a tőzsde? Mi az, hogy eladom a pénzt?az adósságot? a részvényt? Nem értem, hogy ha 5 percen belül nem adnak el egy szendot a Mekiben, akkor miért basszák ki??? Miért nem ehetik meg az ott dolgozók, vagy továbbmegyek, ne adj isten azok, akiknek nincs pénzük ételre?

Nem értem, minek mennek az emberek szavazni, amikor én, mint rohadtul nem hozzáértő látom, hogy TOTTTÁLISAN felesleges szavazni bárkire is, hiszen az ott "fenn" PONT NEM a mi érdekeinket szolgálja! Nem értem, hogy mi közöm a GDP növekedéséhez? Attól majd szebb lesz esetleg a Gyáli úti kórház? Nem értem miért erősödik vagy gyengül a forint amiatt, hogy ki mit mond???? Nem értem, miért érdekes hogy hogy áll a BUX index? Pont leszarom! MIért, ha jól áll, akkor majd nem lesz tele hajléktalannal télen a Nyugati pu, vagy netán nem fagynak annyian meg az utcán??? Netán nem megy fel mindennek duplájára az ára minden évben? Vagy jobb lesz a közbiztonság?

Emlékszem még sulis voltam, amikor hangoztattam, hogy én kurvára nem erre a világra való vagyok valahogy..Nem érzem magaménak az egész szart úgy ahogy van! Nekem nem módi, hogy gátlástalanul bemószeroljak bárkit is annak reményében, hogy én majd feljebb kerülök valami elmebeteg ranglétrán, amit én nem is tartok "rang" nak.. Nekem sosem volt módi a kamuzás, az emebrek átbaszása..Rühellem, hogy nem hihetek el mindent bárkinek aki csak szembejön, mert ki tudja, ez meg az ezt meg azt miért is mondja? Milyen hasznot akar vajh húzni belőle?? És megérkeztem a lényeghez..HASZON..azaz PÉNZ...

Nálam a szabadság azt jelenti, hogy azt, akkor, ott és úgy csinálok amit, ahol és ahogy én szeretném! Nem tom ki hogy van vele, nálam a boldog minden napjaimnak sosem volt, nem lesz része a munkábajárás..Tudom, hogy ezt már többször kifejtettem, de common!! 10000 ből hány embernek van hivatása és nem pedig rabszolga munkája????? Én ismerek kettőt, Ti?

Néhány éve egy ilyen eszmefuttatás során következő kérdést tettem  fel : "Te mivel foglalkoznál szívesen, ha minden hónapban kapnál annyi pénzt, amiből kellemesen megélnél?". ez se rossz, de guess what! Mióta láttam egy videót van egy jobb kérdésem "mivel foglalkoznál, ha nem létezne PÉNZ mint olyan? mert semminek nem lenne ára, mert minden mindenki számára hozzáférhető lenne?"

Minap gyereket fektettem le este, és szokás szerint leküldött még tejciért elalvás előtt. Ahogy jövök le a lépcsőn, látom Apa fülén a füles, néz egy filmet, felirat ment alatta, és pont elcsíptem egy mondatot : "This shit's got to go!".. majd 30 perc után Apa leállította, és kérdezte nem kérnék én is egy fülest és esetleg le is ülhetnék? :D Kértem és ültem.. :-D Gyerek aznap már nem ivott több tejet :)

4-5 éve láttam előszőr Zeitgeist filmet, akkor is megfogott, de akkoriban még nagyon a "muszáj valami palit találnom és gyorsan elvetetni magam majd gyereket szülni minél előbb, mert k..ra kifutok az időből" projekt ment, abszolut nem görcsösen :D :D :D és nem volt időm holmi tudományos dolgokra/felfedezésekre fordítani energiám 0,0001 százalékát SEM :) !

De pár napja nagyon leültetett a film, és azóta is egyre csak ezen jár az agyam...visszacsengenek a mondatok, mint

 "A kérdés nem az, hogy van e elég pénzünk minden ember számára otthont építeni, hiszen magából a pénzből nehéz lenne építkezni, ahhoz anyag kell. A kérdés tehát az, van e elég ERŐFORRÁSUNK ehhez? A válasz, IGEN VAN! Jelen pillanatban lenne annyi erőforrásunk, hogy az egész bolygón minden egyes család/ember számára otthont építsünk!"

vagy

"Az ember eredendően nem rendelkezik kapzsisággal, gonoszsággal, önzőséggel stb. Ezeket a környezete, a társadalom amiben él, idézi elő, vagy épp nem."

 vagy

"Nem értettem már gyermekként sem. Hogy lehet az, hogy emberek milliói éheznek, mikor túltermelési válság van?"

És még sorolhatnám...ezen felbuzdulva megnéztem egy másik Zeitgeist filmet is, az is döbbenetes volt. Azért volt döbbenetes, mert szinte csak olyan kérdéseket vet fel, olyan érveket hoz fel, ami Neked is mint józan paraszti ésszel gondolkodó embernek, szintén eszedbejutnak, csak valahogyan mindig más, amikor ezeket a dolgokat hangosan valaki kimondja helyetted. Akkor gondolkozol el rajta úgy igazán, nem? Velem legalábbis így van..

Donvöri, nem folytatom a témát, csak a végkonklúziót! Baromi érdekes. Jelen társadalmunk úgy szar, ahogy van! MInden egy dolog körül forog, és az a pénz! Pont le vagyunk szarva mi, emberek, társadalom tagjai..Ha nincs biztosításod itt az USA ban, akkor meghalsz az út szélén..Hiába vannak üresena korházak, hiába tudna ellátni kb minden rendelő, mert simán lenne kapacitása...Nincs LOVÉD, meghaltál..

Tehát mi az, amitől logikusan meg kell szabadulni?! Nem más, mint a PÉNZ, maga! És a jelenlegi monetary based economy-t felváltaná egy "resource based economy", ami teljes egészében a tudományon alapul! Nem egy korrupt, álszent, hazug politikusokból/befektetőkből álló csoporton -akik egyértelműen CSAKIS saját önző érdekeiket nézik, hogyan, miként tudnak még nagyobb profitot termelni,függetlenül attól milyen károkat okoznak ezzel a természetben, az emberekben stb..,  de nem is egy hívőket toborzó egyházon, ahol ha nem térdelsz le a pokolra jutsz...

Hanem A Tudományon, ami napról napra fejlődik, cáfolja vagy épp alátámasztja magát, de semmi esetre sem mindenható és pláne nem tévedhetetlen! Ahol nem kell pénz, mert erőforrásunk van elég ahhoz, hogy minden ember, MINDEN EGYES EMBER kellemes szinvonalon élhessen! Ezt elnevezték VENUS projektnek!

Azt, hogy mikor fog megvalósulni ez, vagy bármi más, nem tudom, de egy biztos, neves tudósok, professzorok, mérnökök, orvosok hada biztos benne, hogy ez a SZAR, ami most van, nem fenntartható! Hiszen a profit érdekében legyilkoljuk a természetet, amivel együtt kellene élnünk, hiszen ő táplál minket! Viszont ha legyilkoljuk, akkor hogy fog táplálni minket? SEHOGY! 

Egyetértek Jacque Fresco val : "This shit's got to go!"

És noha ismerem a régi magyar mondást "egy fecske nem csinál nyarat", mégis hiszem Margaret Mead.  szavait, miszerint :

"Never doubt that a small group of thoughtful, committed people can change the world. Indeed, it is the only thing that ever has."

ui.: ha esetleg valakit érdekel...bőven megéri azt a néhány órát..

https://www.youtube.com/watch?v=4Z9WVZddH9w

Szerző: Nikili  2013.05.17. 22:33 12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amerika.blog.hu/api/trackback/id/tr825305211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balazs1981 (törölt) 2013.05.18. 10:24:41

Szia!

Régóta olvasgatlak, váltottunk is már kb 2 levelet, a további szokásos felvezetőtől megkíméllek...:)
Előre leszögezem, nem kekeckedni akarok de leírom a véleményem, max törlöd ha nem tetszik!:D

Először is 2 kiemelt idézet a Zeitgeistből szerintem nem állja meg a helyét.
Az ember eredendően önző. Sőt az egész biológia az önzőségen alapszik, az erős elnyomja a gyengét, hogy fejlődhessen, fennmaradhasson. Ezt hívják természetes szelekciónak és ez az önzőség mindenhol jelen van, gondolj csak egy falkán belüli hierarchiára az állatvilágban.
Ott is a falkavezér eszik először, ezzel biztosítva, hogy ő tuti túléljen. És a falka is egyfajta társadalom de a vezérnek semmi anyagi java nem származik abból, hogy önző, csupán csak túléli a többit...
Nincs ez máshogy az embereknél sem, csak finomabbak/durvábbak a módszerek. Nézőpont kérdése.
Tehát az önzőség kell a túléléshez, márpedig a túlélés a legalapvetőbb ösztön minden élő organizmusnál.

A másik dolog, hogy van elegendő nyersanyag és hogy pénz nélkül fenntartható lenne az emberiség.
Sajnos ezzel sem értek egyet.
Pénz nélkül akkor visszajönne a cserekereskedelem. Na de mi alapján határoznád meg, hogy 1 liter benzin mondjuk hány tojást ért? És a munkádért ellenszolgáltatásként mégis mit kapnál?
A pénz egy általános, elfogadott fizetőeszköz hogy ne tárgyakkal kelljen fizetnünk.
Jól néznénk ki ha 3 disznót, fél mázsa búzát, 20 liter benzint adnának havi bérként... És tegyük fel házat akarok építeni, hány kg búza egy tégla ára? És mi van ha a téglagyárosnak nem is kell búza? Akkor olyannal kell elcserélnem akinek van olyan terméke amit a téglagyáros akar. És a folyamat gyűrűzik a végtelenségig...
A baj tényleg az, hogy nincs más alternatíva a pénzen kívül.
És akkor kérdésként még ott van a már fentebb említett megfeleltetés:
Pl. neked vannak teheneid nekem tyúkjaim. 1 liter tej hány tojást ér?
Ha megállapítunk erre egy sztenderdet hogy 1 liter tej=5 tojás akkor meg ugyanott vagyunk, hogy inkább adok egy darab papírt neked (pénzt), amit beválthatsz bármire mert ha folyton csak velem kereskedsz mindeketten szlamonellát kapunk. Te a tojástól én meg a tejtől:D

Ha pedig ragaszkodunk a cserekereskedelemhez akkor biztosan lenne olyan aki 1 liter tejért nem 5, hanem 6 tojást ad. Kihez vinnéd inkább a tejet?
Na és akkor ismét eljutunk oda, hogy nem lesz egyenlőség mert kialakulnak a társadalmi különbségek, mivel a 6 tojást adó felhalmozná a sok tejet, ha pedig sok teje lesz monopol helyzetbe kerül és már ő fogja meghatározni a tejnek az árát, és mondjuk nem 5, nem 6 hanem 10 tojást fog kérni érte és kialakul ismét egy vagyonosabb réteg, az egyenlőség pedig eltűnik.
Volt már arra kísérlet, hogy mindenki legyen egyenlő, úgy hívták szocializmus. Baromi sikeres project volt...
Na hát kb. ennyi. Kissé csapongóra sikerült ez az írás így hajnali 10kor, de remélem azért a lényeg átment.:)

Balázs

Nikili 2013.05.18. 16:48:37

@Balazs1981:

Szia Balázs!

Dehogy törlöm :) mért szerinted kéne? :D
Köszi a hosszú véleményt!

Én sem akarok kekeckedni, de szerintem ahhoz, hogy véleményezd, nézd meg a filmet!! Én sajna nem vagyok valami nagy "ész" , ha érvelésről van szó. Lehet, hogy hülyén is fogalmaztam (sőt biztos :D ), sőt valszínű néha pontatlanul is, hiszen 2 majd három órás filmből nehéz idézni pontosan :).

A lényeg, megprobálom azt írni, amit a filmben láttam..Szal pénz eltűnése az uccso fázis, Árpi mondta is, hogy nem is az a fő lényeg.. A lényeg az energiatakarékosság, a gépesítés, "robot"munka, ami az állások kb 70 %át képezi, mint olyan nem lesz.. Tehát nem arról lesz szó, hogy ugyanugy melózól, és akkor majd tojást kapsz lové helyett! Nyilván valóan ez baromság lenne, teljesen egyetértek veled! Nem lesz erre szükség, mert a javakhoz való hozzájutás totálisan gépesítve lesz, és néhány elemen kívűl (mint mondjuk a kaja stb) mint egy könyvtár fog működni a dolog. Ami kell, bemész elviszed, használod, majd visszaviszed. Minden tárgyat úgy fognak előállítani a GÉPEK (ebbe bele kell érteni a házakat, otthonokat is!!), hogy az a lehető LEGTOVÁBB jól működjön! Nyilván semmi sem örök, tehát ha tönkremegy benne valamilyen alkatrész, azok egyenként könnyen helyettesíthetőek legyenek, illetve ÚJRAHSZNOSÍTHATÓAK! Tehát a lényeg a teljesség igénye nélkül a hatékonyság plusz takarékosság lesz sok más dolog mellett!

Ami ellen ma úgy ágálnak érhető okoknál fogva, a gépesítés, a mesterséges intelligencia, ezt fogják fejleszteni tudósok, ami majd egyszercsak eljut egy olyan pontra, hogy önnönmagát fejleszti! Például 3D nyomtatók már évek óta vannak..de ez csak a kezdet..

Hááát nem tom, hogy most kicsit értelmesebben sikerlt átadnom egy milliárdnyi szeletét is a dolog lényegének..remélem :)

Adam G. Figler 2013.05.21. 11:09:06

Erdekes a poszt, nem az a megszokott "mi van a Nikiekkel" bejegyzes. :)

Biztos, hogy megosztja az embereket az irasod temaja.

En azt gondolom, hogy sajnos amit itt leirtal, az csak egy utopia lehet.
Sok ceg, sok ember ott fent nem szeretne ezt. A koreiket zavarna...
Es az egyenloseg? A vezetoknek ebben semmi deal nincs.
En ugy gondolom, hogy egy vilagvege utani allapot utan tudnank csak egyenloek lenni (bar valoszinuleg az emberi onzoseg akkor is elojonne es felutne a fejet a "kicsit egyenlobbek" szindroma.

A gondolat amit leirtal az jo. Csak a tarsadalom nem olyan szerintem, hogy ezt befogadna. Ehhez meg fejlodni kell...

De nem hezitalok sokat, egy elalvas elotti esten megnezem a videot!

Adam

Nikili 2013.05.21. 16:39:28

@Adam G. Figler:

Köszi az észrevételt! Kiegészítettem a bejegyzést, valahol válaszolván, reagálván a kommentedre.

A jelenlegi társadalom persze, hogy nem olyan, mitől is lenne olyan?? Belénk már van már belénk "nevelve", minket hipnotizál a média, a sok szar reklám... Mert most a lényeg, hogy FOGYASSZ, mert ha nem teszed becsődöl az egész hóbelebanc!

Naná, hogy ellenérdekeltek vannak sokan, illetve annyira nem is sokan ám szerintem, de épp elég "nagyok" ahhoz, hogy soknak tűnjenek és uralják egyelőre a helyzetet! viszont mivel az ő elméletük a NÖVEKEDÉSRE épül ugyebár. Én ahány cégnél eddig dolgoztam, mindenhol nézték a tavalyi számokat, és mindig ahhoz képest állapítják meg az idei célokat, amelyek persze MINDIG MINDIG MAGASABBAK sokkal a tavalyinál! Ha "csak" a tavalyit hozod, SZAR VAGY!!! nem kapsz bónusz, és ejnye bejnye van... nemigaz? Viszont nyilván valóan ez viszájára fog fordulni, hiszen válságok mindig vannak, akkor munkanélküliség van, akkor az emberek kurvára nem fogyasztanak annyit (mert nem tudnak),így ez nyilván valóan nem fenntartható örökké...tehát be fog dölni, a kérdés, csak hogy mikor és hogyan?!

Adam G. Figler 2013.05.21. 17:48:23

@Nikili:
Teljesen igazad van.
Miert is valtoznank?

Fogyasztova lettunk nevelve.

Amit az usaban eszrevettunk, hogy mi europa szulottek meg annyira nem is vagyunk fogyasztok.
Kint milyen reklam spotok vannak!?
A reklamok hany szazelaka szol arrol, hogy egyel/igyal/vasarolj autot?!
80%

Talan mi fifikas europai - magyarok jobban atlatjuk a rendszert, talan hamarabb eszrevesszuk a hibat (es a kiskaput is)

Biztos, hogy egyszer system fault lesz... De tenyleg... Mikor es hogyan?! Es asszem ettol kell felni, mert ezt nem ismerjuk.

Jo ez a gondolatcsere, az ertekezes elorebb viszi az embert...
Koszonom a temat.

Nikili 2013.05.21. 19:49:14

@Adam G. Figler:
totálisan egyetértek veled! Európa sokkal sokkal jobb helyzetben van, ott nem nevelnek "fogyasztó birkákat", itt sajna igen..Ez mozgatja a motort..

Pont dumáltunk a csajokkal az itteni oktatásrendszerről. Egyik csajszinek már sulis a legnagyobb lurkó, és mondta, hogy ő pl nagyon nincs megelégedve az itteni oktatással, mert nem gondolkodni tanítják őket, hanem a megoldásra! Mondjuk úgy "magoltatják" őket... Ami rossz, hogy Mo n ugyanugy egy kalap szar az oktatás, más szempontból..

Ami tény, pl hogy Skandináv országokban kiemelkedően jó az oktatás..Árpi szerint, előszőr amugy ők fognak elindulni a változás útján..illetve már meg is tették jónéhány helyen...Nem is csak Skandináv országok, hanem pl Németország, szóval Nyugat EU, mindenesetre nem USA..
USA lesz az uccso, mivel USA foggal körömmel minden eszeközzel, ha kell háboruval, ha kell válság előidézésével, de harcolni fog! sajna :S

Sajnos pont ahogy mondod, reklám folyik a reklámból is.. :S Mondjuk nekünk nincs tv nk, mármint tv van, de nincs adónk, szal mi csak netezünk tv n, meg filmet nézünk, meg zenét hallgatunk, de a kocsiban ha megy véletlenül a rádió, akkor folyik a hülye reklámtól..

Ami vicc itt pl, hogy egyfolytában a zabálásra ösztönöznek más 1000 dolog mellett, mert konkrétan tényleg az a lényeg, hogy hizzál meg, aztán vedd meg a fogyokurás szarokat, aztán fizess a biztosítónak vagyonokat, hogy vágjon le a gyomrodból ésatöbbi ésatöbbi...minden minden biznisz!!! csak és kizárólag a lové körl forog USA..semmi más..ezt be kell látni..

Persze itt is van egy réteg, akik nincsenek benne a 2/3os többségben(:D), akik járnak sportolni, nem zabálnak, nem vesznek meg minden szirszart, de nem is rájuk épül a rendszer..

Pl a fitness ahova járunk, ott sehol nem találsz egyetlen egy dagadt embert se, nem hogy brutális elhízottat! Tele van viszont, csinos fiatal anyukákkal, csinos 50- esekkel, és baromi jól kinéző 70-80 évesekkel...

Ha viszont bemész egy walmartba...egyre másra látod az elektromos bevásárló kocsikat üzemben, ahonnan szó szerint folynak le az emberek...

Adam G. Figler 2013.05.21. 22:09:43

Igen-igen.
Ezt mi is eszre vettuk, csak nem walmartba, hanem mi a Targetet favorizaltuk.
De tenyleg, nem a rakenyszerult (ertsd handicap) emberek hasznaltak, hanem az erosen tulsulyos NOK...!

De oriasi korforgasa van a penznek, ki van ez talalva, usaban meg mesteri szintre emelve mindez.
De ettol fuggetlenul az eletszinvonal?!
Gondolom ezt nem kell reszleteznem :)
Egy dolog van amivel nem ertek egyet... Ez az orvosi ellatas.

Errol meghallgatnalak, hogy mit gondolsz.

Nikili 2013.05.21. 22:25:03

Target is jó :)

Orvosi ellátás?

Nagy baj itt, hogy az egészségügyi vonal is teljesen egy az egyben business ként műkszik!
az egy dolog, hogy ha nincs pénzed, hagynak meghalni az utcán, azaz persze ER elvileg le kell hogy lássanak, majd aztán küldik ki a 20.000 dolcsis bill t :). A másik nagy baj, hogy fizetsz ugye biztosítást (kurva drágák!!!), és mind emelett minden egyes alkalommal, ha mész dokihoz fizetsz vizit díjat, nem ám 200 forintot...kőkemény díjakat, alkalmanként uszkve 30-50 átlagban, ezt biztosítója is válogatja, meg az, hogy specialistához mész e, vagy sima házidokihoz. De ez még lehet ám több is, mint 50 dolcsi. És ez ALKALMANKÉNT! Majd aztán, ha ne adj isten kellenek mindenféle vizsgálatok, mert nem látszik valami elsőre, és mondjuk elérsz egy bizonyos összeget (most ebbe nem megyek bele, hogy milyen összeg, amolyan önrész, attól függ mennyi biztosítást fizetsz, kb mint a casco nál) vizsgálatokkal, felemelik a biztosítás díját...NA HOW ABOUT THAT??? édes nem? :)

Szal csöppet sem érzed, hogy itt nyugodtan lebetegedhetsz..Mondjuk, ha már egyszer ellátnak, akkor tényleg ellátnak...mindenki kedves, hozzáértő bla bla..csak legyen lovéd hozzá.. Nekünk otthoni bizt van, az azé jó, mert mindent áll! nincs vizitdíjunk! Árpinak van csak, mert őt a cége biztosítja, ahol dolgoziik.

Adam G. Figler 2013.05.22. 21:28:21

@Nikili:
Szia, hogy vagy? :)

Fini amiket irtal. Kene ezen reformalni rendesen.
Bar kb az latszik, hogy mukodik a rendszer, csak kemenyek a feltetelei.

Egyebkent az orvosi ellatassal sikerult osszefutnunk kint...
Tortent ugyanis, hogy belesetaltunk egy autos gazolasba. Figyelmetlen autos nem foglalkozott a stop tablaval es elsodort minket.
Helyiek korrektek voltak, azonnal hivtak a 911-et, 5 percen belul kivonult 1 rendor, 1 mento-tuzolto.
Te... Nem lettem volna a helyeben annak az autosnak. Az amit kapott a szervektol.
Bar egy percet sem sajnalom. Elsodort egy felnottet, es ami a legrosszabb, a gyereket is. Szerencsere mulo serulesekkel megusztuk az egeszet, de emlekszik ra az ember.
Viszont amit akartam mondani.
Hatarozottan jelesre vizsgazott a floridai rendorseg, mento, tuzoltosag.
Pikk-pakk kivonultak, helyszint biztositottak, ellattak mindenkit, olyan gyogyaszati segedeszkozokkel, amikert Magyarorszagon vagyont kellett volna fizetni.
Persze nyilvan mas ugy igenybe venni az ellatast, hogy kvazi betegseg miatt hasznalod az orvost, korhazat...
Mit gondolsz ar/ertek aranyban megvan a balansz?

Nikili 2013.05.22. 22:16:42

@Adam G. Figler:

Köszi jól és remélem Ti is :)

Nos, az tuti, hogy itt nincs szarakodás, ha 911, akkor az 911 és egy másodperc alatt jönnek! És tényleg mindig kijön mindenki :D Ezen még néha jókat derülünk! Múltkor láttuk, hogy egy focipályán egyik srác feküdt a földön, azaz ült, fájlalta a lábát gondolom, legábbis messziről ennyi látszódott! A lényeg, hogy kinn volt 2 mentő, 2 rendőr autó és egy tűzoltó, és egyik SE KAPCSOLTA KI A MOTORT..mondjuk ettől én megööörülök! :D Szal kb csak az atyauristen nem volt ott :D

Ár érték arány? MOndom, ha ellátnak, akkor ellátnak a legfelső szinvonalon, csak tudj fizetni! Ennyi a lényeg! Akárhányszor mentünk gyerekkel sima rendelőbe, minden egyes gyereknek külön várószobája van, tv vel (gyerek műsor persze megy rajta) illetve minden brutális eszközökkel ellátva, amiket eddig én csak filmeken láttam :). szóval fizetsz, de kapsz is! De mégis zavaró, hogy a betegségből bizniszt csináltak..ráadásul ekkorát..

Multkor hallottam, hogya a rák a világ egyik vezető biznisze..ESZÜK ÁGÁBA nincs "feltalálni" semmilyen gyógyszert, ami végleg gyógyítaná, mert akkor tönkremennének a gyógyszergyárak...ööö köszke..:S

Édesapám egészen pontosan 6 milliót költött rák ellenes alternatív illetve kórházi kezelésekre!!!mindezt 2 év alatt...Tavaly halt meg..

zárójelben érdeklődöm csak, sikerült megnézni a filmet? ha igen, érdekel a véleményed! :)

Adam G. Figler 2013.05.23. 15:39:23

@Nikili:

Sajnalom Apukadat.
Tudod en szemely szerint nem hiszek az alternativ gyogyitasban.
A csaladomban is volt (Edesanyam) beteg. Szerencsere mar kigyogyitottak.

Jelenleg Magyarorszag egyik legjobb, legelismertebb belgyogyasz- onkologus (es meg egy par szakvizsga) orvosaval dolgozom.
O segitett nekunk, mikor kiderult, hogy mi a helyzet anyummal.
Szoval tobb szemszogbol is van ralatasom az egeszsegugyre-betegellatasra, es igen... Konnyen bele lehet futni a millios kiadasu kezelesekbe. :( :( :(

A filmet elkezdtem nezni, de egy darabban nem tudtam. Azt hiszem meg lesz 1 vagy 2 alkalom, hogy be tudjam fejezni.
Erdekesek az eddig elhangzottak.
De persze majd csak akkor reportolok rola, ha vegigneztem.
Have a nice day :)
Adam

Ps.:
Otthagyni 1 karton sort?! Soooort?!
Awhhh... No comment :)

Nikili 2013.05.23. 22:52:04

Én igazából jelen korunkban semmilyen gyógyításban nem hiszek.. főleg nem, ami a rák "ellen" van... Az konkrétan tény, hogy a rákból van a világ gyógyszeriparágának legnagyobb bevétele, konkrétan SENKINEK nem áll érdekében, hogy a rákot véglegesen gyógyítsák!!! Iszonyatos lové van benne..a lényeg, hogy minél tovább szedd a szarokat, amelyek mérgezik a szervezetedet, és nyilván nem meggyógyítanak, hanem szintentartanak, hogy minél tovább szedhess..az se jó, ha hamar elpakolsz...ki van ez találva rendesen ..
a betegség mint olyan hatalmas biznisz...semmi más!

na majd kiváncsi vagyok mit mondasz a filmre.. amugy van több része. Ami vallásról szól, az is baromi érdekes... nem tudom mennyire vagy vallásos..Ha nagyon, akkor azért nézd meg, ha nem, akkor pláne :D
süti beállítások módosítása